Infostart.hu
eur:
354.04
usd:
309.53
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Váratlanul Kabulba érkezett Barack Obama amerikai elnök

Váratlanul Kabulba érkezett helyi idő szerint vasárnap este Barack Obama amerikai elnök, aki Hamid Karzai elnökkel találkozott villámlátogatása keretében.

Obama megválasztása óta először látogatott el Afganisztánba. Az amerikai elnök Karzaival folytatott tárgyalásain elmondta, hogy optimizmusra ad okot Afganisztán fejlődése, a hadsereg fellépése a lázadók ellen, valamint a közszolgáltatások jobb állapota. Mindazonáltal kérte őt, hogy erőteljesebben lépjen fel a korrupció ellen, javítsa tovább a kormányzati és a jogrendszer teljesítményét.

Karzai megköszönte Obamának az Egyesült Államok általi támogatást, és kifejezte abbéli reményét, és a két ország együttműködése folytatódik, aminek eredményeképpen egy erős Afganisztán már megáll a saját lábán is. Egy fehér házi szóvivő pedig nem sokkal később bejelentette, hogy Karzai Obama meghívására május 12-én Washingtonba látogat.

Az előzetes bejelentés nélküli vizit során Obama Hamid Karzai elnökkel és kormányának tagjaival találkozik, valamint ellátogat amerikai katonai egységekhez is. Az amerikai elnök tájékozódik az afganisztáni helyzetről Stanley McChrystal tábornokkal, az amerikai és a NATO-erők parancsnokával, továbbá Karl Eikenberry kabuli nagykövettel tervezett megbeszélésein is.

Obama a Kabul melletti Bagram légitámaszpontra érkezett repülőgépével, innen helikopterrel repült Kabulba, ahol az elnöki palotában kezdte el a megbeszéléseket Karzaival. Az afgán elnököt is csak egy órával korábban értesítették Obama érkezéséről. Az amerikai elnök várhatóan csak néhány órát tölt Afganisztánban, még az éjszaka visszautazik Washingtonba.

Obama eddig egyszer járt Afganisztánban, egy hivatalos kongresszusi küldöttség tagjaként 2008-ban, amikor még csak elnökjelölt volt. Amerikai tisztségviselők szerint elnökként már régóta szerette volna megejteni a látogatást, de időjárási vagy logisztikai gondok miatt ez nem volt lehetséges. Péntek délután elutazott a hegyek között lévő Camp David-i elnöki üdülőbe, ahonnét annak eldugottsága miatt könnyebben lehet észrevétlenül titkos útra indulni.

Obamát egy kis csapat kísérte el, amely néhány fehér házi tanácsadójából és újságírókból áll. Mindannyiuknak titoktartási esküt kellett tenniük, és az újságírók már csak akkor tudósíthatnak az elnök minden egyes programpontjáról, ha az már folyamatban van.

Címlapról ajánljuk
Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

A 94. percben szerzett fejesgóllal Portugália legyőzte Horvátországot, és a nyolcaddöntőbe jutott a foci-vb-n. A 40 éves világsztár Cristiano Ronaldo lőtte a portugálok első gólját, aztán a meccs végén lecserélték. Ronaldo hajdani Real-csapattársa, a szintén veterán horvát Luka Modric ezzel búcsúzott a vb-ktől. A portugálok következő ellenfele az osztrákokat simán, 3-0-ra verő Spanyolország lesz.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Kármán András pénzügyminiszter csütörtök este közölte: nyílt pályázaton választják ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnökét. Korábban még úgy tűnt, hogy eldőlt az adóhatóság új vezetőjének személye, tartósan, ugyanis a tárcavezető hétfő reggel még azt közölte, hogy "alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetéssel kapcsolatban" és akkor meg is nevezte Tamásné Czinege Csillát, és úgy tűnt az akkori tájékoztatásokból, hogy tartósan tölti majd be ezt a posztot. Az ügy előzménye, hogy a választást sokan kritizálták és Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki tájékoztatón bejelentette, hogy nincs még NAV-elnök.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×