Infostart.hu
eur:
354.03
usd:
310.06
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Baltasar Garzón bíróság elé kerülhet

Spanyolországban vádat emelhetnek az ország legismertebb bírája, Baltasar Garzón ellen, mert a spanyol polgárháború idején történt bűnök kivizsgálásakor állítólag visszaélt hivatali hatalmával.

A bírót azzal gyanusítják, hogy a 2008-as vizsgálat során - amely az 1936-39 közötti polgárháború során Francisco Franco tábornok hívei által meggyilkolt több tízezer civil halálára és a Franco-diktatúra első éveire összpontosított - szándékosan túllépte hatáskörét. Ez volt az első hivatalos vizsgálat a spanyol történelem ezen fejezete ügyében, amely máig megosztja a lakosságot, és sok spanyol szemében továbbra is tabutémának számít.

A tényleges vádemelésről, Baltasar Garzón bíróság elé állításáról a legfelsőbb bíróság egyik vizsgálóbírája dönt majd.

Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Kármán András pénzügyminiszter csütörtök este közölte: nyílt pályázaton választják ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnökét. Korábban még úgy tűnt, hogy eldőlt az adóhatóság új vezetőjének személye, tartósan, ugyanis a tárcavezető hétfő reggel még azt közölte, hogy "alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetéssel kapcsolatban" és akkor meg is nevezte Tamásné Czinege Csillát, és úgy tűnt az akkori tájékoztatásokból, hogy tartósan tölti majd be ezt a posztot. Az ügy előzménye, hogy a választást sokan kritizálták és Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki tájékoztatón bejelentette, hogy nincs még NAV-elnök.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×