Infostart.hu
eur:
353.78
usd:
309.67
bux:
139081.97
2026. június 30. kedd Pál

Évtizedekre is visszavetheti Haitit a földrengés

Hetvenötezer halálos áldozat, 250 ezer sérült, egymillió hajléktalan - a haiti polgári védelem szerint eddig ezek a múlt heti földrengés sokkoló adatai. Egy héttel a katasztrófa után még mindig találnak túlélőket a mentőalakulatok. Szakemberek szerint a múlt keddi természeti csapás évekre visszavetheti a karibi ország gazdaságát és társadalmát.

Hetvenötezer halálos áldozatot követelt a múlt heti haiti földrengés, amelyben további 250 ezer ember megsérült, egymillióan pedig hajléktalanná váltak - közölte kedden a karibi ország polgári védelmi hivatala. Az előző, Carol Joseph haiti oktatási államtitkár által múlt vasárnap ismertetett hivatalos veszteségmérlegben még 70 ezer halálos áldozat szerepelt, ám ez becslések szerint csak a végső emberveszteség harmada.

Jean-Max Bellerive Haiti miniszterelnöke a CNN-nek elmondta: legalább 72 ezer holttestet találtak a romok között, ám ebbe nem számolták bele azokat az áldozatokat, amelyeket a családtagok már eltemettek, vagy az ENSZ békefenntartói találtak meg.


A polgári védelem közleményében hangsúlyozta, hogy a karibi országban kétségbeejtő hiány mutatkozik ivóvízből, élelmiszerből, orvosi felszerelésből és szakképzett egészségügyi személyzetből, valamint szálláshelyből a hajléktalanok számára.

Csodák egy hét után


Egy héttel a 7-es erősségű földrengés után élve mentettek ki egy hetvenéves asszonyt a mexikói tűzoltók a haiti főváros egyik székesegyházának romjai alól. Az életben lévő asszonyról már korábban is tudtak. Sarah Wilson, a Christian Aid brit segélyszervezet szóvivője elmondta, hogy a mentőalakulatok tömlőn keresztül rendszeresen vizet juttattak el hozzá.

Nem sokkal az idős ember után élve mentettek ki Port-au-Prince egyik bevásárlóközpontjának romjai közül egy 25 éves nőt is. Egészséges és a körülményekhez képest jó állapotban van. Az országba vezényelt amerikai katonák kedden figyelmeztettek: lassan elfogy a remény arra, hogy újabb túlélőket találjanak.

Évekre visszavetheti az országot

Amerikai és kanadai szakértők szerint a múlt heti földrengés évekre visszavetheti Haiti amúgy is szegénység sújtotta gazdaságát és társadalmát. A karibi ország segélyek és az ENSZ békefenntartói missziójának segítségével vészelte át az elmúlt néhány évet, ám ez a mostani természeti katasztrófa sok évre megpecsételheti a sorsát.



Nem hinném, hogy minden veszve lenne, de ez egy nagyon súlyos visszaesés - mondta az CNN-nek nyilatkozva a Canadian International Council, egy torontói székhelyű kutatóintézet munkatársa.

Mark Schneider, aki a Clinton-adminisztráció alatt a Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség karibi divíziójának vezetője volt elmondta: az elmúlt hat évben sokat tettek azért, hogy Haitiben felállítsanak egy korrupciótól mentes rendőrséget és igazságszolgáltatási rendszert.

Az adminisztrációs és intézményi oldalról sok minden megmenthető, de a katasztrófa évtizedekre visszavetheti az újjáépítést - hangsúlyozta a szakember.

Robert Zoellick, a Világbank elnöke a Reuters brit hírügynökségnek adott interjúban elmondta: Haiti már az előtt is az egyik legalacsonyabb humán fejlődési indexű (HDI) ország volt a világon, hogy elérte a természeti csapás, a katasztrófa miatt kialakult helyzetben azonban lehetőség nyílik arra, hogy újjáépítsék, és jobb legyen a fejlődési mutatója.

A legfontosabbnak azt tartja, hogy az adományozók ne hagyják sorsára Haitit, amikor a televíziós forgatócsoportok távoznak onnan; az újjáépítés szempontjából az a legfontosabb, hogy hosszú távon is kitartsanak e cél mellett.

Erős utórengés

A Richter-skála szerint 6,1-es erejű földrengés rázta meg Haitit szerdán - közölte az Egyesült Államok földtani intézete (USGS). A CNN ott tartózkodó munkatársainak twitter bejegyzései szerint nagyobb károk nem keletkeztek, és pánik sem tört ki az emberek között.

Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

A befektetők a nap folyamán kiemelt figyelemmel követték az iráni fejleményeket. A hétvégén a felek még újabb támadásokat hajtottak végre egymás ellen, majd vasárnap megállapodtak az ellenségeskedések felfüggesztéséről, valamint arról, hogy biztosítják a hajók szabad áthaladását a Hormuzi-szoroson. A megállapodás tartósságával kapcsolatos bizonytalanság a tőzsdei mozgásokban is visszatükröződött: az ázsiai részvénypiacok vegyesen teljesítettek, Európában iránykeresés jellemezte a kereskedést, miközben az amerikai piacokon kedvezőbb volt a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is maradt a volatilitás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×