Infostart.hu
eur:
353.57
usd:
309.94
bux:
139377.15
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Visszatér a politikába Ivo Sanader volt horvát kormányfő

Ivo Sanader volt horvát kormányfő vasárnap bejelentette, hogy ezentúl tevékenyebb szerepet vállal pártjában, a kormányzó konzervatív Horvát Demokratikus Közösségben (HDZ), amely egy hete leszerepelt az elnökválasztáson.

Sanader zágrábi sajtóértekezletén azzal indokolta döntését, hogy hiba volt tavaly júliusban távoznia a kormány és a HDZ éléről.

Andrija Hebrang, a HDZ elnökjelöltje a szavazatok közel 12 százalékával a harmadik helyen végzett az elnökválasztás december 27-i első fordulójában, így nem jutott tovább a január 10-i második fordulóba.

Ez volt a HDZ legrosszabb országos választási szereplése a párt 1989-es megalapítása óta - hangsúlyozta Sanader, aki szerint a rossz eredmény nagyrészt tükrözi a HDZ vezetésében mutatkozó irányvesztést. Sanader emiatt részben felelősnek érzi magát, mert teljesen visszavonult a politikai élettől.

A volt kormányfő elmondta, hogy ezentúl "teljes mértékben aktiválja" tiszteletbeli pártelnöki tisztségét, de nem áll szándékában a párt vezetésének hivatalos visszavétele. Fontolgatja viszont, hogy január közepe után parlamenti képviselőként tevékenykedik tovább.

Sanader tavaly júliusban, különösebb magyarázat nélkül távozott a horvát kormány és a HDZ éléről, miniszterelnöki megbízatásának lejárta előtt két évvel. Kormányfői és pártelnöki tisztségében is addigi helyettese, Jadranka Kosor követte.

Az elnökválasztás első fordulója után számos elemző azzal magyarázta a HDZ-jelölt teljesítményét, hogy megoszlottak a szavazatok a jobbközép jelöltek között. Ráadásul a választók elégedetlenek a gazdasági helyzet, a növekvő munkanélküliség és több állami cég korrupciós botrányai miatt.

Andjelko Milardovic független elemző úgy vélekedett, hogy Sanader politikai visszatérése kiélezheti a HDZ-n belüli csoportok ellentéteit.

Sanader sajtóértekezletén szorgalmazta, hogy a HDZ vezetése nyíltan támogassa az elnökválasztás második fordulójába bejutott jelöltek - az ellenzéki szociáldemokrata Ivo Josipovic és a függetlenként induló Milan Bandic zágrábi polgármester - egyikét. Kosor korábban viszont elzárkózott ettől.

Címlapról ajánljuk
Csapállványok a hőség ellen: 22 ideiglenes vízosztó pont nyílt Budapesten

Csapállványok a hőség ellen: 22 ideiglenes vízosztó pont nyílt Budapesten

Még két napig hatalmas hőséggel küzd az ország, harmadfokú a riasztási szint. A közszférában, ahol lehet, home office-t rendeltek el. Sorra dőlnek a melegrekordok, vasárnap Budakalászon 40,7 Celsius-fokot mértek – és még csak most tetőzik a hőhullám.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×