A 23 ezer példányban megjelenő ötszáz oldalas kötet alig egy héttel azután kerül a könyvesboltokba, hogy egy vizsgálóbíró vádat emelt a volt államfő ellen azon állítólagos fiktív állások ügyében, amelyeket jobboldali szimpatizánsoknak juttatott a párizsi városháza, amikor Chirac még a főváros főpolgármestere volt 1977 és 1995 között.

A félévszázados politikai karriert felölelő memoár elő része az 1995-ös elnökválasztás előtti időszakkal foglalkozik, de Chirac nem tér ki a városházi botrányra.

Az 1995-ös elnökválasztás kapcsán a volt államfő hangsúlyozza, hogy Sarkozy elpártolása nem hagyta közömbösen. Volt pártfogoltja ugyanis - pénzügyminiszterként - az akkori miniszterelnököt, Edouard Balladurt támogatta az elnökválasztás első fordulójában, s az elsők között távolodott el mentorától. "Nicolas Sarkozy több volt a szememben, mint egy egyszerű munkatárs" - jegyzi meg az exelnök.

A harminc éves barátság után Balladur, "a hideg számító" jelöltségét árulásként élte meg Chirac, már csak azért is, mert azóta sem kapott "férfias magyarázatot" a történtekre, de mint megjegyzi, nem is volt rá kíváncsi.

Sarkozyt pedig a volt elnök olyan embernek írja le, aki "mindig jelen akar lenni, nélkülözhetetlenné akarja magát tenni, ideges, buzgólkodó, tettre kész, és tagadhatatlan kommunikációs képességeivel tűnik ki".

A múltját és magánéletét érintő kérdésekben mindeddig nagyon diszkrétnek mutatkozó 77 éves Jacques Chirac visszaemlékezésében őszintén ír fiatalkori kommunista elkötelezettségéről; arról, hogy 18 éves korában a L'Humanité című kommunista lapot terjesztette, amelyhez pacifista meggyőződése vonzotta, mielőtt a jobboldal felé fordult.

Politikai mentorának Georges Pompidou egykori konzervatív elnököt jelöli meg, aki számára több volt, mint "szellemi atya": a példaképet jelentette.

A következő, szintén jobboldali elnök, Valéry Giscard d'Estaing mandátuma alatt 1974 és 1976 között Chirac miniszterelnökként dolgozott, s a két politikus gyűlölködése nem maradt titok a közvélemény előtt. "Hamar megértettem, hogy az értékrendszerében első helyen ő maga áll, jó magasan, aztán semmi, és aztán végül én, jó lent" - írja kegyetlen portréjában elődjéről Chirac.

Az 1981-ben elnökké választott szocialista Francois Mitterrand iránti csodálatát azonban nem titkolja Chirac, ám egyben legnagyobb politikai ellenfelének is tekinti őt. Chirac 1986 és 1988 között Mitterrand mandátuma alatt vezette második kormányát. "Üdv a művésznek! - ezt gondoltam néhány beszéde után. Bár (politikai) meggyőződésünk élesen ütközött, egyikünk valószínűleg kevésbé volt baloldali, mint azt magáról elhitette, másikunk pedig kevésbé jobboldali, mint amilyennek tűnt" - fogalmaz a volt államfő.

Hozzáteszi: "Tisztában vagyok (Mitterrand) személyiségének bonyolult voltával és pályafutásának árnyékos oldalaival, de az ember, akit beszélgetéseink során megismertem, olyan finom értékítéletű és taktikai érzékű volt, amilyennel ritkán találkoztam a politikai életben. Franciaország iráni szeretete pedig vitathatatlan".

A kötet második részét 12 évnyi elnökségéről Jacques Chirac 2011-ben tervezi megjelentetni.