Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 14. vasárnap Vazul

Kész csoda, hogy volt, aki a saját lábán hagyta el a gépet

A holland hatóságok folytatják a szerdai repülőkatasztrófa okainak vizsgálatát. A török légitársaság Boeingje a leszállópálya előtt ütközött a talajnak és szakadt több darabra. Az utasok nagy része túlélte a balesetet, a pilóták és néhányan azonban meghaltak.

A TK1951-es járat három kilométerrel a schipoli reptér előtt csapódott a földnek, és három darabra tört. A baleset ellenére a 134 utas többsége túlélte a becsapódást, kilenc ember, köztük a két pilóta és egy utaskísérő azonban meghalt. Továbbra is kritikus az állapota hat sérültnek. A súlyos sebesültek száma pedig 25.

A holland hatóságok csütörtökön folytatták a roncsok vizsgálatát, amelyek egy helyi gazda földjén hevernek. Szakértők fényképeket készítenek a gépről és darabjairól. A repülési adatokat rögzítő fekete dobozt elemzésre Párizsba küldték. A helyszínre indult a Boeing-gyár négy szakértője és török közlekedési szakértők is.

A vizsgálat során meghallgatják a személyzetet, az utasokat és a szemtanúkat is. Ez utóbbiak egyike elmondta: először a gép farok része súrolta a földet, ami azt az elméletet erősíti, hogy rossz szögben haladt a leszállópálya felé. A nyomozók azonban egyelőre más okokat sem zárnak ki, például az időjárást, madarakkal való ütközést, üzemanyaghiányt, de azt sem, hogy emberi hiba történt. A roncs nem lobbant lángra, pedig a szárnyakban még maradhatott üzemanyag.

Binali Jildririm török közlekedési miniszter azt mondta: a pilóta saját élete árán biztosította, hogy kevés legyen az áldozat az utasok között. Haszán Tahszin kapitány tapasztalt pilóta volt, korábban a légierőnél szolgált. Magát a Boeing 737-st 2002-ben gyártották, és decemberben szervizen esett át.

Túlélők elmondták, hogy a pilóták semmi jelét nem adták annak, hogy baj lett volna. A földön tartózkodó szemtanúk szerint a gép 90 métert zuhant. A holland hatóságok szerint 72 török, 32 holland és több más állampolgár utazott a gépen.

Fred Sanders, a holland biztonsági hatóság szóvivője szerint a csodával határos, hogy sokan a saját lábukon tudtak kimenekülni a roncsból.

Címlapról ajánljuk

Kiderült, nem orosz ármány volt az amerikai külföldi biolaborok ügye

Az Egyesült Államok kormánya éveken át több mint 120 biológiai kutatólaboratóriumot finanszírozott világszerte több mint 30 országban, köztük Ukrajnában is – derült ki a Nemzeti Hírszerzési Igazgatóság (ODNI) belső vizsgálatából, amelynek részleteit Tulsi Gabbard, a nemzeti hírszerzés akkori igazgatója hozta nyilvánosságra lemondása előtt.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×