Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal

Európai áldozatai is vannak a történelem egyik legnagyobb csalásának

Szervezkednek a Madoff-ügy francia károsultjai. Egy hónappal az amerikai csaló lebukása után ugyanis Franciaországban sorra jelentkeznek azok az aránylag kispénzű befektetők, akik tudtukon kívül kerültek kapcsolatba a Madoff-termékekkel, és buktak több ezer, akár több tízezer eurót.

Azt már közvetlenül a botrány kipattanása után tudni lehetett, hogy Bernard Madoff mutatványain Franciaországban a Nexia és a BNP Paribas bank bukott a legtöbbet. Előbbit mintegy 450 millió eurós, utóbbit 350 milliós veszteség érte, hozzájuk képest az AXA biztosító a maga 100 milliós buktájával aránylag szerencsésnek nevezhette magát.

És bár az első hetekben a legtöbb elemző úgy vélte, hogy ezúttal egy olyan csalásról van szó, amely csaknem kizárólag a gazdagokat érinti, az ügy franciaországi fejleményei immár azt mutatják, hogy erről szó sincs. Francia kisrészvényesek százai döbbennek ugyanis rá, hogy a bankjuk által biztosnak mondott befektetési vagy életbiztosítási portfólió Madoff-termékeket is tartalmazott. Amiről a francia sajtó által megszólaltatott kárvallottak általában semmit sem tudtak.

De ha tudtak volna, az sem változtatott volna a helyzeten, Bernard Madoff pénzügyi termékei ugyanis megfeleltek az európai uniós normáknak, így a bankárok nyugodt szívvel javasolhatták azokat ügyfeleiknek. Franciaországban a legtöbb ilyen terméket a svájci USB bank értékesítette a luxemburgi székhelyű Luxalpha nevű befektetési alapján keresztül, de a brit HSBC is szépen dolgozott a Thema nevet viselő alapjával, igaz ez utóbbi az eddig megjelent információk szerint főleg Írországban serénykedett.

A károsult francia kisbefektetők eddigi fellépésének köszönhetően egy luxemburgi bíróság kedden egymillió eurót zárolt a Luxalpha számláján, az érintettek egy része által megbízott Deminor France befektetési tanácsadó iroda vezetője pedig szerdán bejelentette: pert indítanak az UBS és a HSBC ellen, mert szerintük a két pénzintézet nem ellenőrizte kellőképpen az általuk "teljesen megbízhatóként" értékesített Madoff-termékeket.

A gazdasági minisztérium becslései szerint a francia kisrészvényesek összességében mintegy 40 millió eurót buktak a Madoff-ügyön.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter elkezdte rendkívüli sajtótájékoztatóját – cikkünk frissül!

Magyar Péter elkezdte rendkívüli sajtótájékoztatóját – cikkünk frissül!

Magyar Péter szombaton reggel 9 órai kezdettel rendkívüli sajtótájékoztatót tart, mint a Facebookon fogalmazott, „az Orbán-kormány egyik legnagyobb hazugságáról.” Bemutatta a jegyzőkönyveket: a 2024. augusztus 21-i kormányülésen az Orbán-kormány először írta le a vitnyédi migránstábor szükségességét. Itt a 2024-es magyar kormányülés hivatalos jegyzőkönyve szerint „2026-ra szükséges kiélezni a migrációval kapcsolatos politikai konfliktust”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×