Infostart.hu
eur:
353.66
usd:
305.68
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő

Több szavazatot szerzett, mégis veszített a baloldal Romániában

Noha még mindig várni kell a romániai parlamenti választások végeredményére, az immár biztosnak látszik, hogy a szavazatgyűjtésben a baloldal, a mandátumszerzésben viszont a jobboldal győzött.

A romániai választási bizottság ma délelőttre ígérte, de holnapra halasztotta a parlamenti választások végeredményének kihirdetését. Az azonban biztosnak látszik, hogy noha a Szociáldemokrata Párt nevével fémjelzett választási szövetség kapott mintegy fél százalékkal több szavazatot, a parlament mindkét házában a jobboldali Demokrata - Liberális Párt szerezte a legtöbb mandátumot.

A most bevezetett egyéni választókerületes rendszer sajátos kiegyensúlyozó mechanizmusai eredményezték azt, hogy a jobboldal a képviselőházban egy, a szenátusban két mandátummal többet szerzett, mint a bal. Így hát a romániai elemzők biztosra veszik, hogy Traian Basescu elnök a jobboldalt bízza meg kormányalakítással.

A két nagy tábor között a mérleg nyelvét betöltő Nemzeti Liberális Párt vezetői kedden azt közölték, az új körülmények között is folytatnák együttműködésüket a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel, amellyel négy éve kormányoznak együtt, két éve immár kisebbségben. Ezzel megnövekedett annak a valószínűsége, hogy az RMDSZ a következő kormányban is szerepet kapjon.

A Markó Béla által vezetett szövetség egyébként a most felálló parlament alsóházában megőrizte a 22 mandátumát, a felsőházban viszont 10-ről kilencre csökkent a mandátumai száma. Mind a képviselőházi, mind a szenátusi magyar frakció felerészben megújult.

Afféle kuriózumnak számít, hogy RMDSZ-es politikus jutott a parlamentbe az afrikai és közel-keleti választókerületből. Kötő József mandátumához elég volt 34 szavazat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×