A britek adócsökkentéssel és gazdaságélénkítéssel válaszolnak a válságra
Adócsökkentéssel és gazdaságélénkítéssel küzd Gordon Brown brit miniszterelnök kormánya a gazdasági visszaesés ellen - értesült a The Daily Telegraph. A soron következő csúcsértekezleten pedig a világ pénzügyi rendszerének fokozottabb szabályozására tesz ötpontos indítványt.
Jöhet minden idők legőrültebb futball-világbajnoksága
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!
A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.
Matematikailag bizonyították a magyar kutatók: kevesebb izgalmat hozhat a következő focivébé
Matematikai számítások is igazolják azokat a szurkolói félelmeket, hogy az idén életbe lépő szabálymódosítások nyomán kevésbé lesz izgalmas a labdarúgó-világbajnokság.
Trump says he has 'cancelled' strikes against Iran after threatening 'very hard' attack tonight
Trump says discussions with Iran have been "brought to the highest level of Iranian leadership and approved".







