Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Gyurcsány találkozna és egyeztetne Ficóval

Gyurcsány Ferenc többször deklarálta már, hogy fontosnak tartja a csúcstalálkozót szlovák kollégájával, Robert Ficóval, számos olyan kérdés van ugyanis, amelyekről a két miniszterelnöknek egyeztetnie kell egymással, beleértve a kisebbségek ügyét is - közölte a kormányszóvivő az MTI érdeklődésére vasárnap.

Daróczi Dávid erről annak kapcsán nyilatkozott, hogy Marek Madaric szlovák kulturális miniszter a magyar és a szlovák kormányfők mielőbbi találkozóját sürgette egy vasárnapi televíziós vitában, ahol vitapartnere, Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) volt elnöke olyannyira egyetértett vele, hogy azt mondta: ebben a feszült helyzetben a két kormányfőnek hetente, vagy legalább kéthetente kellene találkoznia, mert a helyzet megnyugvása ezt kívánja.

A kormányszóvivő az MTI-nek ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy a csúcstalálkozónak csak akkor van értelme, ha érdemben lehet egyeztetni a fontos a kérdésekről.

Emlékeztetett arra: éppen ezért - még a nyáron - abban állapodtak meg, hogy a csúcstalálkozók előtt informális megbeszéléseket tartanak, amikor nemzetközi egyeztetéseken találkoznak egymással. Több ilyen találkozó is volt az elmúlt hónapokban, novemberben például kétszer is egyeztetett egymással a két kormányfő: Varsóban, majd Brüsszelben - tette hozzá.

Daróczi Dávid kiemelte: Gyurcsány Ferenc továbbra is azt vallja, hogy a problémákat nem kiélezni, hanem megoldani kell, méghozzá lehetőleg párbeszéd útján, mert ez szolgálja mindkét ország, mindkét nép érdekét. Megjegyezte azt is, a magyar és a szlovák kormány között egyébként folyamatos az informális kapcsolat, beleértve ebbe a diplomáciai életben szokásos valamennyi formát, ami két uniós tagország esetében teljesen természetesnek mondható.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×