Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Kiütést okoznak a kínai csizmák

Súlyos ekcémát okozó, Kínában gyártott lábbelik ügyében vizsgálódnak a francia hatóságok. Eddig több nagyvárosból érkeztek vásárlói panaszok, és úgy tűnik, a fertőzést a csomagoláshoz használt penészedés-gátló szer okozza. Néhány hete mintegy 400 vásárló egy lakberendezési áruházat perelt be, mert a Kínából importált foteljei erőos viszketést okoznak.

Szabályos harci riadót fújt az országos egészségügyi igazgatóság, miután egyszerre négy-öt város bőrgyógyásza is olyan páciensekről adott hírt, akik Kínából származó csizmák viselése után súlyos bőrpanaszokkal fordultak hozzájuk. Az egészségügyi hatóság azt kéri a kórházaktól, hogy minden gyanús mérgezési esetet azonnal jelentsenek.

Egy vásárló, akit a fertőzés miatt kórházban kezelnek, máris jelezte: beperli az általa néhány napja megvásárolt csizmák importőrét.

A pórul járt vevők eddigi beszámolóiból az derül ki, hogy a súlyos bőrgyulladást okozó lábbelik penészedés-gátló szerrel töltött kis tasakokat tartalmaztak. A Le Parisien napilap értesülése szerint eddig a Magyarországon fehérneműt és utcai ruhákat forgalmazó Etam cégcsoport érintett a leginkább az ügyben.

A jelenség miatt immár a gazdasági minisztériumhoz tartozó, verseny- és fogyasztóvédelmi hivatal is vizsgálódik, és arra keresik a választ, hogy van-e más olyan Kínából importált áru a francia piacon, amely ártalmas lehet az egészségre.

A csizmaügyet ugyanis a néhány hónapja kipattant fotel-botrány előzte meg. Kiderült ugyanis, hogy két lakberendezési áruház olyan, elvileg lazításra készült, szintén Kínában gyártott foteleket adott el, amelyek kiütésekkel járó erős viszketegséget okoztak használóiknak. Úgy tűnik, csomagolásukhoz ugyanazt a penészedés-gátló szert használták, mint a csizmáknál. Az eset miatt eddig mintegy négyszáz vásárló indított kártérítési pert.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Egy év alatt háromezer esetben akadályoztak meg illegális határátlépést a hatóságok a magyar-szerb határon. A migrációs paktum és Románia, illetve Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása is változtatott az embercsempészek és az illegális bevándorlók módszerein. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt minderről az InfoRádióban.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Az emberihez hasonló „álmodással” kísérletezik az Anthropic az AI-ügynökeinél

Az emberihez hasonló „álmodással” kísérletezik az Anthropic az AI-ügynökeinél

Az Anthropic legújabb kutatásában azt vizsgálja, miként képes a Claude nevű nyelvi modell az üresjárataiban áttekinteni a korábbi tapasztalatait, kijavítani a tévesen rögzített "emlékeit", és rendszerezni azokat a későbbi beszélgetésekhez. A fejlesztők ezt a folyamatot az emberi "álmodáshoz" hasonlították, amely az agy memóriarögzítéséhez járul hozzá. A módszer segítségével a mesterséges intelligencia a tétlen időszakokban kiszűri a hibás információkat, pontosítja a jegyzeteit és strukturált tudásbázist épít, ami jelentősen javítja a teljesítményét az összetett, hosszan tartó feladatok során - számolt be az Interesting Engineering.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×