Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Romsics: Obama mellett áll az elektorok többsége

A republikánus elnökjelöltnek a "bizonytalan államok" mellett még valamelyik Barack Obamához húzó államban is többséget kellene szereznie ahhoz, hogy megnyerje az amerikai elnökválasztást - mondta a Magyar Külügyi Intézet tudományos munkatársa az InfoRádió Aréna című műsorában. Romsics Gergely szerint a jelenlegi helyzetben a verseny már nem igazán nyitott: ha nem történik valami rendhagyó, a demokrata jelölt mellett áll az elektorok többsége.

Jelenleg nem nyitott a verseny a két amerikai elnökjelölt között: a republikánus John McCain legoptimistább támogatói is csak abban bíznak, hogy a politikus az egyes államokban még győzhet, ha az utolsó két hétben néhány témát sikerül "megfuttatnia" - mondta az InfoRádiónak a Magyar Külügyi Intézet tudományos munkatársa.

Romsics Gergely hozzátette: az amerikai választási rendszer sajátossága, hogy akár kevesebb szavazattal is megnyerheti a versenyt az egyik vagy másik elnökjelölt. Így történt ez a 2000-es választásokon is, amikor George Bush az elektori szavazatokkal győzött.

Az Egyesült Államokban az elnökválasztások nem teljesen közvetlenül történnek: a választók elektorokat küldenek, akik az ő nevükben voksolnak az egyik vagy másik jelöltre. Ennek következtében a XIX. századtól kezdve négy-öt alkalommal előfordult, hogy az elektorok - mivel számuk nem pontosan arányos a népességszámmal - úgy döntötték el a választást, hogy, bár mandátumuk szerint szavaztak, mégsem az a jelölt győzött, akire többen adták le a voksukat - magyarázta a szakértő.

A legnagyobb bizonytalan, úgynevezett hadszíntér-államok, ahol nem tudni, melyik jelöltnek áll a zászló, akár el is tudnák dönteni a választások kimenetelét, hiszen Ohiónak 20, Floridának 27, Észak-Karolinának pedig 15 elektori szavazata van, a többséghez pedig 270-re van szükség. A többi államban ugyanakkor nagyon komoly előnye van a demokrata Barack Obamának ellenfelével szemben: a legutóbbi, államokra lebontott kutatási adatok szerint az illinoisi szenátor körülbelül 192 elektori szavazatot tudhat magáénak, és valószínű, hogy további 85-öt kap majd, vagyis héttel többet mint amennyi az elnökké választásához szükséges - közölte Romsics Gergely.

Ez azt jelenti, hogy John McCainnek be kellene söpörnie az összes hadszíntér-állami voksot, és visszaszerezni néhányat az enyhén Obamához húzó államokból, hogy esélye legyen a győzelemre - fűzte hozzá a Magyar Külügyi Intézet tudományos munkatársa.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×