Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Dagad Obama pénztárcája

Rekord mennyiségű pénzbeli támogatást gyűjtött be az amerikai demokrata alelnökjelölt. Barack Obama kampányát az is segíti, hogy támogatásáról biztosította őt a Bush-kormány korábbi külügyminisztere és az első öbölháború meghatározó katonai vezetője, Colin Powell nyugalmazott tábornok. Obama így már olyan helyeken is költi a kampánypénzeket, amelyekről korábban úgy tartották, hogy sziklaszilárdan republikánus államok.

Két héttel az elnökválasztások előtt újabb lökést kapott Obama kampánya. Vasárnap Colin Powell, George Bush elnök korábbi külügyminisztere - előzőleg vezérkari főnök - is Obama mellett állt ki, és azt mondta, ha a demokrata jelölt lenne az elnök, az országot, de a világot is megváltoztatná.

Powell ezzel gyakorlatilag arcul csapta a republikánusokat, akiknek politikai irányvonalát képviselte - például az iraki háború előkészítésében. A nyugalmazott tábornok szerint Sarah Palin alkalmatlan alelnöknek, John McCainnek pedig nincs kiforrott gazdasági irányvonala.

Powell elmondta: nem könnyen szánta rá magát a lépésre, mivel McCainnel, a republikánusok egyre inkább hátrányba kerülő elnökjelöltjével 25 éve barátok, és még pénzzel is támogatta a kampányát. Maga McCain viszont "számított" az állásfoglalásra, de továbbra is csodálja és tiszteli a volt tábornokot.

A republikánusok számára a másik pofon az volt, hogy Barack Obama bejelentette: szeptemberben kétszer annyi pénzadományt szedett össze, mint az előző hónapban, mégpedig 150 millió dollárt. A demokrata jelölt így olyan államokban is kampányol, amelyeket korábban republikánus fellegvárnak tartottak.

A múlt héten Észak-Karolinában járt, amely 1976 óta nem támogatja a demokratákat és Nyugat-Virginiában folytatja, amely hagyományos republikánus bázis. Az Obama kampánygépezet emellett az olyan nagy és a szavazati rendszerben befolyásos államokat próbál megdolgozni, mint Colorado, Florida, Iowa, Nevada, Új-Mexikó és Ohio.

A politikához is három dolog kell

Utóbbiba vezetett John McCain útja, aki Toledo városában, az amerikai média által "Vízvezetékes Józsinak" elkeresztelt és az elnökjelölti vitában többször emlegetett vízvezeték-szerelő otthonában járt. Annak ellenére, hogy kiderült: a McCain által felkarolt hős nem igazán teljesíti meg az ideális amerikai kétkezi dolgozót, McCain ismért arról beszélt, hogy Obama adóztató és újraosztogató politikát akar folytatni, ő viszont a középosztály bajnoka. Alelnökjelöltje, Sarah Palin szokásos módon sarkosabban fogalmazott, és azzal vádolta meg Obamát, hogy "a szocializmussal kísérletezik".

McCain, aki megbecsülést vívott ki azzal, hogy kampánya korábban pénzhiány miatt majdnem zátonyra futott, és állami támogatás felhasználásával vált pártja jelöltjévé, bírálta azt is, hogy immár minden korábbinál jobban a támogatási összegek határozzák meg az elnökválasztási folyamatot.

Obama korábban azt ígérte, hogy nem fog korlátlanul költekezni, de megszegte ígéretét, amire ellenfele gyakran emlékeztet. De mintha elfelejtette volna azt a mondást, hogy a politikához - akárcsak a háborúhoz - három dolog kell: pénz, pénz és pénz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Mi lehet a NER-es cégek jövője: bedöntés vagy átvétel?

Mi lehet a NER-es cégek jövője: bedöntés vagy átvétel?

A politikai kapcsolatok révén megerősödött vállalatok sorsáról nem lehet egységesen dönteni. A korábbi jogsértések feltárása, a közvagyon visszaszerzése és a működő gazdasági kapacitások megőrzése nem feltétlenül egymást kizáró célok, de azt látni kell, hogy a NER-es cégvagyon jelentős része nem visszaszerezhető, mert egyszerűen elolvad. A kérdés az, hogy mi legyen a többivel, és annak kezelésében milyen társadalmi célokat preferáljon a kormány: a vagyon visszaszerzését, vagy a cégek további működését? Fontos társadalmi érdek, hogy a vagyon, speciális eszköztár, tudás, tapasztalat egyben maradjon. Ez olyan, mint a fa, nem lehet 10 éveset ültetni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×