Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Győztesen került ki Obama a legutóbbi vitából

Jobban sikerült Barack Obamának a kedd esti elnökjelölti vita, mint John McCainnek - derül ki egy telefonos felmérésből.

Barack Obama demokrata párti elnökjelölt megítélése a kedd esti vita után előnyösebb lett, mint republikánus riválisáé, John McCainé - derül ki a USA Today és a Gallup közös közvélemény-kutatásából.

A telefonos felmérésben megkérdezett 735 ember 53 százaléka mondta azt, hogy nem változott meg véleménye Barack Obamáról, míg 34 százalékuk azt mondta: a vita után kedvezőbben ítélik meg a demokrata elnökjelöltet. Mindössze 12 százalék mondta azt, hogy a szópárbaj kevésbé szimpatikusabbá tette Obamát.

A John McCain vitateljesítményére adott reakciók más képet mutatnak: a megkérdezettek 54 százaléka mondta, hogy nem változott a republikánus politikusról alkotott véleménye, 12 százaléknak szimpatikusabb, míg 33 százaléknak kevésbé elfogatható lett McCain a vita után.

A felmérésből az is kiderült, hogy a megkérdezettek 56 százaléka szerint Barack Obama jobban teljesített a vitán, míg 23 százaléka vélte úgy, hogy McCain volt a jobb. Tizenöt százalék úgy gondolja, hogy a két elnökjelölt egyenlően teljesített.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Az adóreform nem cél, hanem eszköz: hogyan lehet versenyképesebb a magyar gazdaság?

Az adóreform nem cél, hanem eszköz: hogyan lehet versenyképesebb a magyar gazdaság?

Magyar Péter 2027-es költségvetési bejelentései fontos irányváltást jeleznek. A személyi jövedelemadó csökkentése, a vagyonadó és a nagyvállalatok nagyobb hozzájárulása azonban önmagában még nem jelent gazdaságpolitikai fordulatot. A valódi kérdés az, hogy képes-e Magyarország olyan adórendszert kialakítani, amely egyszerre méltányosabb, ösztönzi a munkát és a beruházást, növeli a hazai hozzáadott értéket, és közben megteremti az euró bevezetéséhez szükséges pénzügyi stabilitást.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×