Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Leáll a termelés a Skoda gyárban

A pénzpiaci válság érezteti hatását már cseh gazdaságban is. A Volkswagen bejelentette, hogy a visszaesett kereset miatt október végén egy hétre leállítja a termelést a csehországi Skoda gyárban.

Az egyhetes munkaszünet mintegy 13 ezerrel kevesebb új autót jelent - írta a Mladá Fronta Dnes című cseh lap Fred Kapplerre, a Skoda igazgatótanácsának kereskedelemért felelős tagjára hivatkozva.

Az autógyár vezetésének korábbi döntése alapján két napra állt volna le a munka: szeptember 26-án és október 31-én. Ez azt jelentette, hogy összesen mintegy 2500 autóval gyártott volna kevesebbet a tervezettnél a német Volkswagen csoportba tartozó Skoda. A most bejelentett 5 napos korlátozás tehát jóval nagyobb mértékű.

A Skoda ugyanakkor azt tervezi, hogy akárcsak a korábbi években, karácsonykor az idén leáll két hétre. Kappler szerint nem lehet kizárni, illetve a helyzet alakulásától függ, hogy ez a szünet nem lesz-e hosszabb. A termelés szüneteltetése az összes csehországi beszállító üzemre is vonatkozik.

A legnagyobb cseh autógyár azt is bejelentette, hogy tekintettel az új autók iránti kereslet csökkenésére, át fogja értékelni a jövő évi terveit is.

A kereslet különösen Nyugat-Európában esett vissza, és a cég azzal számol, hogy az idén akár 13 ezerrel kevesebb Skodát tudnak csak eladni, mint tavaly.
Szlovák gazdasági elemzők attól tartanak, hogy a korlátozást rövidesen a Volkswagen pozsonyi üzemében is elrendelik, ahol főleg drága luxusautókat gyártanak. Ezek iránt a kereslet az utóbbi hetekben érezhetően csökkent.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. A miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×