Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Összecsap a rúzst viselő pitbull és a terroristákkal bratyizó

Levették a kesztyűt az amerikai elnökjelöltek. Miközben Sarah Palin, a republinus alelnökjelölt azt állította: Barack Obama terroristákkal barátkozik, a demokrata jelölt egy régi pénzügyi botrányt rángatott elő, amely kapcsán ellenfele John McCain ellen is vizsgálat folyt.

Sarah Palin úgy tűnik mindenképpen bizonyítani akarja, hogy rúzst viselő pitbull - így nevezte magát az alaszkai kormányzó, egyben republikánus alelnökjelölt pártja nagygyűlésén. Coloradóban kampányolva Palin közölte: itt az ideje, hogy levegyék a kesztyűt és azzal vádolta meg Barack Obamát, hogy úgymond terroristákkal bratyizik.

Obama karrierje kezdetén egy jótékonysági szervezet igazgatótancsának tagja volt, ahogy Bill Ayers, a ‘60-s és ‘70-s években működő Weather Underground nevű és világforradalmat hirdető radikális csoport aktivistája is. A Weather Undeground bűncselekmények sorát követte el és aktivistái egyszer bombakészítés közben felrobbantották magukat.

Ayers azóta már egyetemi professzorrá vált, Obama pedig elítélte a múltját.

Palin megjegyezte: Obama a rosszat látja a hazájában és még az az ellen szövetkező terroristákkal is "bratyizik".

A demokrata kampány ugyanakkor nem hagyja magát. A hétvégén egy internetes videót tett közzé, amelyben a rivális John McCain és a csalás miatt elítélt Charles Keating mágnással kapcsolatairól van szó.

A szenátus etikai bizottsága McCain és négy más, Keating védelmében a banki felügyelő hatósághoz forduló politikus ügyében vizsgálatot folytatott és megállapította: a republikánus elnökjelölt ugyan nem működött szorosan együtt Keatonnal, de azért "rosszul mérlegelt".

McCain később élete legnagyobb hibájának nevezte az ügyet. Az Obama kampány szerint sok a párhuzam a mostani hitelválság és az akkori botrány között, ezért a választóknak úgymond "meg kell ismerniük a tényeket és azt, hogy John McCain rendszeresen rossz döntéseket hoz."

Obama azzal is megvádolta ellenfelét, hogy úgymond "a sárdobálással" el akarja terelni a figyelmet a gazdasági válságról." Egy kampányhirdetés pedig kiszámíthatatannak és gazdasági kérdésekben inkompetensnek állítja be McCaint.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. A miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×