Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Büszkék állampolgárságukra a szlovákiai magyarok

A szlovákiai magyarok többsége büszke az állampolgárságára - derült ki egy szociológiai felmérésből, amely azt is megállapította, hogy a szlovákiai magyarok csaknem 71 százaléka pozitívan viszonyul az országhoz.

A Szlovák Tudományos Akadémia Szociológiai Intézete az Európai értéktrend-vizsgálat 2008 elnevezésű program keretén belül vizsgálta egyebek mellett a szlovákiai magyarság Szlovákiához való viszonyulását is.

Eszerint a megkérdezettek 11 százaléka nagyon, több mint 59 százaléka pedig egészében büszke a szlovák állampolgárságra. Ez az arány nem sokkal marad el a szlovák nemzetiségű polgárok körében mért adatoktól.

Korábban a magyarok ennél kritikusabban viszonyultak az országukhoz. A mostani felmérés eredménye az eddigi legkedvezőbb.

A 2008-as 70 százalékos pozitív hozzáállást 2004-ben 49, 1999-ben pedig 39 százalékos volt. A történelmi összehasonlítás azt mutatja, hogy amikor a magyarság képviselői kormánytagok voltak, emelkedett az állampolgári büszkeség, de jóval kisebb értéket mutatott, mint amilyent az idén mértek.

A most közölt adat ellentmond annak a feltételezésnek, hogy a magyarok egyre rosszabbul viszonyulnak Szlovákiához.

A mostani megállapítás - a szociológusok szerint - azt tükrözi, hogy a magyar nemzetiségű lakosok véleményét nem annyira az aktuális politikai helyzet, mint inkább a javuló életkörülmények és a szociális biztonság befolyásolja.

A felmérést készítő csoport vezetője, a sormorjai Fórum Intézet munkatársa, Zuzana Kusá nem tartja meglepőnek az eredményt. Mint az Új Szónak elmondta, intézetük több korábbi felmérése is jelezte, hogy az 1990-es évek elejétől a szlovákiai magyarok egyre jobban viszonyulnak Szlovákiához. De ez nem jelenti azt, hogy a magyarságukhoz, magyar nemzetiségükhöz emiatt kevésbé pozitívan állnának hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nem napelemekre, hanem árvízvédelmi szirénákra lett volna szüksége Nepálnak

Nem napelemekre, hanem árvízvédelmi szirénákra lett volna szüksége Nepálnak

A jövő héten kezdődő antalyai ENSZ-klímacsúcs ismét egy katasztrófát fog felhasználni arra, hogy felhívja magára a figyelmet. Az idei csúcstalálkozó a nepáli tragédiára fog kiemelten rávilágítani, ahol augusztus végén jég- és sziklaomlás söpört végig Nepál északi részén. A katasztrófában több mint 1400 ember halt meg, ötezren pedig eltűntek. A helyreállítási költségek közel 5 milliárd dollárt tesznek ki, ami az ország gazdaságának körülbelül egynyolcadának felel meg. És igen, a világ számára is van ebből tanulság – csak éppen nem az, amit a klímaaktivisták sulykolnak, hogy egyre több forrást kell fordítani klímavédelemre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×