Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Mindenkit meglepett a pártelnök lemondása

Váratlanul bejelentette lemondását a berlini kormányban résztvevő Szociáldemokrata Párt eddigi elnöke. Tisztségét ügyvivőként a külügyminiszter tölti be, akit a párt vezetősége egyben felkért arra is, hogy a jövő évi parlamenti választáson legyen a szociáldemokraták kancellár-jelöltje.

Eredetileg nem vártak látványos változást a Szociáldemokrata Párt vezetőségének múlt hétvégén tartott vezetőségi ülésétől, de a Schwielowsee környéki festői környezetben tartott tanácskozásokon mégis jelentős személycserére került sor.

A párt élén álló Kurt Beck, akinek elnöklete alatt a szociáldemokraták népszerűsége erősen visszaesett, váratlanul bejelentette lemondását. Döntését nyílt levélben indokolta, kijelentve, hogy céltudatosan terjesztett hamis jelentések gáncsolták a munkáját és leszűkítették a mozgásterét, és ilyen körülmények között nem maradhatott tovább tisztségében.

A pártelnökséget ügyvivőként a jelenlegi külügyminiszter, Frank Walter Steinmeier tölti be. A vasárnapi vezetőségi ülésen - a várakozásnak megfelelően - öt választották a párt kancellárjelöltjévé is. Első nyilatkozatában Angela Merkel úgy vélte, hogy Steinmeier kancellárjelöltsége nem befolyásolja együttműködésüket a koalíciós kormány munkájában a jövő évben esedékes választásokig.

Frank Walter Steinmeier javaslatára a korábbi szociáldemokrata vezetőt a 68 éves és igencsak népszerű Franz Münteferinget jelölték a Szociáldemokrata Párt elnökségére, de megválasztására csak a párt kongresszusa hivatott, amelyet a közeljövőre hívtak össze.

Müntefering nemrég tért vissza a politikai életbe, amelyből - rákbeteg felesége ápolása miatt annak haláláig - visszavonult. Politikai megfigyelök szerint a földcsuszamlásnak minősített személycsere folytán a Szociáldemokrata Párt erősen javított választási esélyein a közkedveltségnek örvendő kereszténypárti Angela Merkellel szemben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×