Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Palin lenyűgözte a republikánus konvenció résztvevőit

Miközben viharos tapssal kísért beszédet mondott a republikánusok gyűlésén Sarah Palin amerikai alelnökjelölt, továbbra sem tűntek el a vele kapcsolatos kellemetlen kérdések. Az amerikai elnökségre pályázó John McCain a korábban országosan ismeretlen alaszkai kormányzó jelölésével akarja elhódítani a demokraták női szavazóit.

Egyszerű, átlagos anyaként mutatkozott be az ünneplő tömeg előtt Sarah Palin alaszkai kormányzó, az amerikai republikánusok jelölőgyűlésén. A 43 éves és egy héttel ezelőtt még országosan ismeretlen politikusasszony volt a konvenció fő attrakciója, annak ellenére, hogy annak célja az volt, hogy hivatalosan is elnökjelöltnek mondja ki John McCaint.

Tőrdöfés Obamának

A Palin körül máris botrányokat kereső médiának és a demokratáknak a kormányzó azzal vágott vissza, hogy sokkal több fontos döntést hozott meg, mint Barack Obama, a demokrata elnökjelölt. "Kormányzói kinevezésem előtt polgármester voltam - ami azt jelentette, hogy valódi felelősségem és feladataim voltak" - döfte bele a tőrt az eddig csak szenátorságig jutott Obamába.

Palin, aki a fegyvertartás híve, emellett elitizmussal is megvádolta főnöke vetélytársát, és azt mondta: Obama lenézi a vallásukhoz és fegyvereikhez ragaszkodó egyszerű vidéki embereket.

McCain közben Obama retorikáját ellopva arra figyelmeztette Washingtont: jobb, ha az öregfiúk bennfentes hálózata vigyáz, mert Palinnel változást hoznak a politikába. Az alaszkai kormányzó ezt azzal erősítette meg, hogy "ő nem azért megy Washingtonba, hogy a kommentátorok kegyeit keresse, hanem, hogy az ország népét szolgálja".

A családi értékek iránti elhivatottságát bizonyítandó Palin bemutatta férjét, akivel a középiskolában ismerkedtek meg, de, ahogy fogalmazott: "öt gyerekkel és két évtizeddel később még mindig a pasim".

A vizsgálat a választásig elhúzódhat

A korábban kevéssé ismert alaszkai kormányzó múltja után azonban azonnal megindult a kutakodás. Először jött a hír, hogy tizenéves lánya terhes, de nincs férjnél, majd az, hogy Palin az alaszkai rendőri vezetőknél lobbizott egy családi ügyben.

A Washington Post szerint a kormányzó e-maileket küldött az állam legmagasabb rangú rendőri vezetőjének, és bírálta, hogy egyik tisztjüktől nem vonták be a fegyvert - csakhogy az illető Palin sógora volt, aki válófélben volt a politikus nővérétől.

Walt Monegan közbiztonsági főfelügyelő azt mondta a lapnak: Palin és családja nyomást gyakorolt rá, hogy mondjon fel a kormányzó sógorának, aki állítólag azzal fenyegetőzött, hogy megöli Palin apját. A kormányzó később eltávolította Monegant, de tagadta, hogy ez összefüggésben állt volna szerinte mentálisan instabil sógor ügyével.

Az ügyben az alaszkai törvényhozás vizsgálatot indított, de akár október végéig - az elnökválasztást megelőző napokig - is húzódhat annak megállapítása, hogy a most ünnepelt kormányzó visszaélt-e hivatali pozíciójával.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×