Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Lassan elfogy a német hadsereg

Folyamatosan csökken a német hadsereg létszáma, főképpen az afganisztáni misszió miatt, ugyanis már 28 német katona halt meg a közép-ázsiai országban. Az önkéntesekből álló német katonaság létszámának tartós csökkenése már a kancellárnak is fejtörést okoz.

Lapjelentések szerint idén több mint 50 százalékkal kevesebben jelentkeztek a haderegbe azzal a szándékkal, hogy idővel tiszthelyettesként fussanak be karriert, de legalább 10 százalékkal csökkent a katonatiszti hivatást választó fiatalok száma is. Ezáltal egyre csökken a kizárólag önkéntesekből verbuválódó német hadsereg személyi állománya.

A magyarázat az afganisztáni békefenntartásban rejlik, ugyanis a közelmúltban egyre sűrűsődtek a nyugati békefenntartó erőkkel szemben elkövetett merényletek. Míg korábban az Afganisztán északi térségébe vezényelt német alakulatokat nem érte emberveszteség, az elmúlt hónapokban immár 28 német katona halt meg a szélsőséges erők rajtaütéseiben.

Elemzők ezt azzal hozzák összefüggésbe, hogy Berlinben a törvényhozás az ősszel dönt az afganisztáni mandátum meghosszabbításáról, és a sorozatos merényletekkel olyan hangulatot akarnak kelteni, ami kikényszeríti a német egységek hazarendelését. Noha ez a jelenlegi politikai helyzetben aligha képzelhető el, a kormánynak egyre nagyobb gondot okoz a haderő létszámának vészes megfogyatkozása.

Az Afganisztánba küldött katonák zsoldjuk mellett napi 92 euró adómentes veszélyességi pótlékban is részesülnek - de az anyagi csábítás már nem jelent elegendő vonzerőt.

Emellett problémát okoz a harci gépek működtetése is, mert a légierőből is egyre többen válnak ki, és helyezkednek el pilótaként a polgári légiforgalomban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×