Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Sólyom László: Tanulságos lehet Magyarország számára az expo

Az éghajlatváltozás következményeire és a környezetvédelem fontosságára hívta fel a figyelmet Sólyom László Spanyolországban. Az államfő a Zaragoza Expo 2008 szakmai világkiállítás magyar pavilonjánál mondott beszédet.

Sólyom László köztársasági elnök a magyar nemzeti napra érkezett a Zaragozai világkiállításra, amelyet a víz és a fenntartható fejlődés témájában szerveztek. Az államfő beszédében az éghajlatváltozás veszélyére hívta fel a figyelmet, valamint arra, hogy a felhalmozódó hulladék és a talajszennyezés veszélyezteti a Föld vizeinek minőségét.

Miközben világszerte egyre kevesebb a víz, abból egyre többet akarnak felhasználni az emberek. Sólyom László hangsúlyozta: a világon jelenleg 1,2 milliárd, azaz minden ötödik ember szenved a víz hiányától.

Emlio Fernandez Castano , az expo kormánybiztosa az éghajlatváltozás hatásait emelte ki. Mint mondta, évente 3-4 millió ember, köztük 1,5 millió gyermek hal meg a világon, mert nem jutnak megfelelő minőségű vízhez.

Mindketten az összefogást sürgették, azt hogy az unió országai közösen találjanak megoldást a vízhiány okozta problémákra, és tegyenek lépéseket a természeti értékeink megőrzésére.

A júniusban kezdődött világkiállítás tematikája az ENSZ döntése értelmében a 2005 és 2015 között zajló, "A víz az életért" évtizede programhoz kapcsolódik.

A köztársaság elnök felkereste a magyar pavilont, amelynek sikerét jelzi, hogy látogatóinak száma meghaladta az 500 ezret. Az államfő újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: tanulságos lehet Magyarország számára, hogy Zaragoza 2002-ben nem volt kishitű, amikor pályázott az expo megrendezésére.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×