Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Már megint titkos adatokat hagytak el Nagy-Britanniában

Elveszett az összes, több mint százezer angliai és walesi elítélt személyi adatait tartalmazó adattár, amely tartalmazza a visszaeső bűnözők címét is - közölte a brit kormány.

A londoni belügyminisztérium börtönfelügyeleti hivatalának szóvivője közölte, hogy a tárcával szerződésben álló cég egyik munkatársa elhagyta a 84 ezer angliai és walesi fogoly nevét és születési évét tartalmazó memóriakártyát. Az adattár tartalmazza ezen felül 33 olyan bűnöző címét, aki az elmúlt egy évben hat vagy annál több bűncselekményt követett el, illetve tízezer megrögzött bűnöző személyi adatai is szerepelnek benne, valamint van rajta egy, drogrehabilitációs programon részt vevőkről szóló lista is.

Az adatok eredetileg kódolva voltak ugyan, de később dekódolták őket a minisztériummal szerződött cég, a PA Consulting munkatársai.

Az adatok eltűnése rengeteg veszélyt rejt magában. Például veszélyben vannak a rendőrség informátorai, akik megtorlásra számíthatnak, ha kitudódik mibenlétük. Számos, a listán szereplő embert elköltöztethetnek, és rendőri felügyelet alá vethetnek.

Az adatokat azért gyűjtötték össze, hogy könnyebben nyomon követhessék a bűnözőket. A bűnözés elleni hatékonyabb fellépés érdekében számos állami hivatal csatlakozott a partnerprogramhoz. A belügyminisztériummal szerződésben álló PA Consulting a személyi igazolványok rendszerének fejlesztésében vett részt.

Nagy Britanniában ez távolról sem az első olyan eset az idén, amikor szőrén-szálán eltűnnek bizalmas adatok. Áprilisban eltűntek londoni HSBC bank 370 ezer ügyfelének adatai, februárban egy kórház számítógépét lopták el jó ötezer páciens adataival együtt. Január végén a brit Marks an Spencer áruházlánc számítógépét tulajdonították el, amely 26 alkalmazott adatait tartalmazta, a brit védelmi minisztérium pedig néhány nappal korábban jelentette be, hogy lába kélt három laptopnak több ezer ember személyi adataival egyetemben.

Az ismétlődő adatvesztések miatt a brit kormány júniusban jelentést tett közzé arról, miként kíván javítani az adatkezelés gyakorlatán Nagy-Britanniában.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×