Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Utasokat és kormányokat dühített fel a Ryanair

A spanyol közlekedési minisztérium vizsgálatot indított a Ryanair fapados légitársaság ellen. A lépést az váltotta ki, hogy a cég több ezer olyan foglalást törölt, amelyet az utasok ügynökségek weboldalain vettek meg.

A Ryanair éveken át az európai fapados légitársaságok éltanulója volt, annak ellenére, hogy tevékenységét bőven kísérték botrányok. Egy kerekes székes például beperelte a céget, amiért extra költség megfizetésére kényszerítették, csak azért, hogy fel tudjon jutni a gépre.

Michael O'Leary, a cég sajátos humorú főnöke nemrég azzal reklámozta a tervezett távolsági járatokat, hogy az utasok ingyenes orális szexben részesülnek.

A Ryanairnek most viszont sikerült egyszerre több ezer utast magára haragítania. A cég ugyanis törölte az ügynökségek weboldalain lefoglalt jegyeket, illegálisnak nevezve azokat. Egy másik magyarázat az volt, hogy az ár-összehasonlító weboldalakon történt foglalások úgymond lelassítják a Ryanair oldalát.

Becslések szerint naponta ezer Ryanair-jegyet foglalnak le olyan utazók, akik nem a cég saját oldalát látogatják meg, vagy nem a Ryanair telefonos szolgálatát hívják. A nyári turista szezonra időzített lépéssel a cég nem szerzett jó pontokat az utazóknál és több európai kormánynál sem.

Az olasz közlekedési miniszter felháborító és érthetetlen lépésnek nevezte a jegyek törlését, a spanyol közlekedési tárca pedig vizsgálatot indított az ügyben.

A Ryanair más cégekhez hasonlóan megérezte az üzemanyagárak drámai emelkedését, és a második negyedévben 85 százalékkal visszaesett a profitja.

A cég újabban azzal is magyarázza a jegyek törlését, hogy az ügynökségek weboldalai úgymond sértik a Ryanair szerzői jogait, de felhívta a figyelmet arra is, hogy a közvetítők gyakran az eredeti ár duplájáért adják el a jegyet az utasoknak.

A spanyol E-Dreams nevű ár-összehasonlító oldal közölte: beperli a légitársaságot. A Ryanair azonban azzal védekezik, hogy a lehető legolcsóbb jegyeket akarja biztosítani az utasoknak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×