Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Karadzic perére még hónapokig várni kell

Még hónapok eltelhetnek addig, amíg a hágai nemzetközi bíróság elé kerülhet Radovan Karadzic. A boszniai szerbek majd' 13 éve bujkáló egykori vezetőjét népirtással, háborús és emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolják.

Karadzic számlájára írják az 1992-95 közötti boszniai háború idején elkövetett legsúlyosabb atrocitásokat, Szarajevó 43 hónapig tartó ostromát és a srebrenicai mészárlást. Az ügy igen bonyolult és összetett, így egyhamar aligha kerülhet a Nemzetközi Törvényszék (NT) elé.

A Karadzicot elfogó szerb hatóságok feladata azzal kezdődik, hogy megismertessék a rabbal a hosszú bűnlajstromot. Az új szerb törvények értelmében a volt boszniai szerb vezetőnek ezek után kifogást terjeszthet a belgrádi bíróság elé. Ha ezt elutasítják, akkor adhatja ki őt Szerbia a hágai bíróságnak - a döntést azonban Karadzic megfellebbezheti.

Nerma Jelacic bírósági szóvivő sem tudta megmondani, meddig húzódhat a jogi folyamat szerbiai része. "Remélem, a lehető leghamarabb átadhatjuk őt Hágának" - fogalmazott.

A Nemzetközi Törvényszék rövid közleményében mérföldkőnek nevezte Karadzic elfogását a nemzetközi jog fejlődésében.

Mihelyt Karadzic Hágába érkezik, szigorú biztonsági intézkedések közepette a törvényszék börtönébe viszik, amelyet egy, az Északi-tenger közelében lévő holland fegyházon belül alakítottak ki. Ugyanabban a blokkban fog élni, ahol egykori mentora, Slobodan Milosevic szerb elnök lakott 2006-ban bekövetkezett haláláig.

Ha Karadzicnak nem lenne ügyvédje, akkor a hágai bíróság jelöl ki számára valakit.

Az első nyilvános meghallgatására már napokkal Hágába kerülése után sor kerülhet; ezen ellenvetéssel élhet a vádakkal szemben. Ha ezt nem teszi meg, a bíróság automatikusan úgy veszi, hogy ártatlannak mondja magát.

Korábban előfordult, hogy a bíróság az első meghallgatás után szabadlábra helyezte a vádlottat - természetesen szigorú feltételek mellett -, így ők szülőhazájukban várhatták a per kezdetét.

Mivel azonban a Karadzic elleni vádak rendkívül súlyosak, ráadásul majdnem 13 éve menekült a felelősségre vonás elől, gyakorlatilag semmi esély arra, hogy ő is szabadlábon védekezhessen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×