Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Új kollekció a túlsúlyos diákoknak

Angliában több is cég is egyre nagyobb méretű ruhákat hoz forgalomba. Az egyik társaság kifejezetten az általános iskolák túlsúlyos tanulói számára dobott piacra egy kollekciót. A legnagyobb elérhető méretek már nagyobbak, mint egy átlagméretű felnőttviselet.

Kiterjesztette eddigi iskolai ruha kínálatát egy brit cég, mivel úgy találta, a diákok egy jelentős részének egyszerűen kicsik az eddig forgalmazott darabjaik. Most már a 18-as méretig forgalmaznak diákruhákat - ami nagyobb méret, mint a felnőttek által viselt ruhák méretének átlaga.

A cég által piacra dobott, 11-15 éves korosztálynak szánt ruhák egynegyede a túlsúlyosok számára készült. Egy 18-as méterű lányviselet mellbősége 105 centiméteres, derékban 85 centiméteres, csípőbősége pedig 110 centiméteres.

Rachele Hayman, a vállalat gyerekviseletekért felelős igazgatója elmondta, hogy rendszeresen látogatják az iskolákat, és úgy találták, a brit fiatalok nagyrésze alapvetően túlsúlyos.

Másik két cég is forgalomba hozott kifejezetten elhízott embereknek - de nem diákoknak - szóló ruhákat, az egyik a blézerekből gyárt nagyobbakat, a másik pedig az alkalmi ruhákból dobott piacra újabb, hatalmas méreteket.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×