Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Sosem látott esélye van egy világméretű járványnak?

Kritizálja, ahogyan a nemzetközi közösség hozzááll egy lehetséges világméretű járványfenyegetéséhez, és diszfunkcionálisnak nevezi az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) az angliai Lordok Kormányközi Szervezetének Bizottsága egy jelentésében. A jelentés szerzői leginkább az influenzától, az ebolától és a madárinfulenzától tartanak.

A londoni parlament felsőházi tagjainak a brit kormánnyal közössen készített jelentése szerint mivel 1968 óta nem volt nagyobb járvány a világban, hamarosan újabb várható. Úgy vélik, ez 50 millió ember életébe kerülne világszerte.

Az angol arisztokraták a brit kormánnyal egyetemben kiáltanak sürgős beavatkozásért. A jelentésben egy olyan, harmadik világbeli riasztórendszer kiépítését követelik, amely felismeri és semlegesíti az újfajta halálos kórokat még azelőtt, hogy azok szétterjednének a világban.

A H5N1, a madárinfluenza fenyegetésének köszönhetően ugyancsak szeretnék, ha monitoroznák az állatbetegségeket is.

Mindennek háttere, hogy 800 millió turistautat teszünk meg évente a világban, ami sosem látott mértékben gyorsítja meg a betegségek terjedését. A harmadik világ gyorsan fejlődő városai pedig termékeny talajai a különféle betegségeknek.

A bizottság többek közt a már említett madárinfluenza és az ebola, valamint a Sars-vírus terjedésétől tart. A testület szerint sok mindent tettünk az előző 10 évben a megelőzés érdekében, de nem eleget.

Megjegyzik azt is, nem minden ország engedheti meg magának, hogy összes állampolgárát beoltsa influenza ellen, ráadásul a jelenlegi vakcina-készletek nem lennének elegendőek egy világméretű influenzajárvány esetén.

Ráadásul a jelentés szerint a területen ügyködő nemzetközi szervezetek nem hangolják össze tevékenységüket. A szerzők megvizsgálnák az összes WHO-irodát szerte a világon, mivel nem találják hatékonynak azok működését.

Lord Soley, a bizottság elnöke szerint minden században kétszer van nagy járvány, amit a fejlett országok képesek kontrollálni, ám a fejlődőek nem, és ezen változtatni kell.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×