Infostart.hu
eur:
363.7
usd:
318.73
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna

Az afganisztáni emberveszteség már meghaladja az irakit

Amerikai lapértesülés szerint a Bush-kormányzat fontolgatja, hogy újabb csapatokat vonjon ki Irakból szeptembertől.

A The New York Times kormányzati és katonai forrásokra hivatkozva azt írta: a csapatkivonást részben az magyarázza, hogy több katonára van szükség Afganisztánban. Az utóbbi hónapokban az amerikai és a szövetséges haderő afganisztáni veszteségmérlege már meghaladta az irakit.

Gordon Johndroe fehérházi szóvivő a lapnak elmondta, hogy George Bush elnök a döntéssel megvárja David Petraeus tábornoknak, a középső parancsnokság újdonsült vezetőjének szeptemberi jelentését.

Bár abban egyetértés van, hogy Irakban kevesebb, Afganisztánban pedig több katonára van szükség, Bush ellenezni fogja a 146 ezer fős amerikai erő nagy létszámú vagy gyors kivonását, ha az veszélyeztetheti egy stabil, demokratikus iraki kormány jövőjét.

Az amerikai lap szerint még a Bush-kormányzat idején, a jövő év elejéig az Irakban állomásozó 15 dandár közül hármat vonhatnak ki, illetve tervbe veszik kivonásukat. Johndroe szerint addig is folytatódnak a tárgyalások az Irakiákkal a kisebb amerikai jelenlétre vonatkozó közös célokról.

A lap megszólaltatott egy Bagdadban szolgáló, névtelenül nyilatkozó katonai tisztségviselőt, akik szerint számbelileg egyelőre nem volt szó a csapatkivonás mértékéről. Szerinte ez az iraki helyzettől függ, amely - tette hozzá - sokkal kedvezőbb, mint decemberben vagy áprilisban, vagy akár két hónappal ezelőtt volt.

Címlapról ajánljuk
Új vasúti híd épül Budapesten a Duna fölött – itt vannak a részletek

Új vasúti híd épül Budapesten a Duna fölött – itt vannak a részletek

Elkezdődik a Gubacsi vasúti híd 31 milliárd forintos fejlesztése, amely a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv egyik fontos beruházása.

Újabb energiaválság szabadulhat a világra

A Hormuzi-szorosban a háború idején bevezetett iráni és amerikai blokádok után itt a harmadik: a Teheránnal szövetséges jemeni húszik közölték, hogy megtámadnak bármely tankert, amely szaúdi olajat szállít, azaz bejelentették a saját blokádjukat. Ennek nyomán több olajszállító hajó fordult vissza.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Lefejezte Zelenszkij a hadsereget, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Lefejezte Zelenszkij a hadsereget, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden menesztette az ukrán fegyveres erők főparancsnokát, Olekszandr Szirszkijt. Az egy hete tartó tüntetések kereszttüzébe került Szirszkij helyére Mihajlo Drapatijt érkezik. A demonstrálók Szirszkij leváltása mellett a volt főparancsnokkal konfliktusba került Mihajlo Fedorov visszatérését is követelik a védelmi tárca élére. Zelenszkij ennek kapcsán kijelentette, Fedorovnak egy "érdemeinek megfelelő vezetői pozíciót" ajánlott, mely keretében elősegítheti az ország technológiai fejlődését. Közben áramszünetekről számoltak be az oroszok által megszállt Krímben, és több dél-oroszországi városban tűz ütött ki ukrán csapások következtében. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×