Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Oroszország lekörözi Németországot

Oroszország rövidesen lekörözi Németországot a gépkocsik eladása terén. Eddig ugyanis Európában a németeké volt a vezető szerep az új autók forgalomba állítása terén, azonban az elmúlt fél esztendő adatai azt bizonyítják, hogy az oroszok több gépkocsit vásároltak, mint a németek.

Ha az esztendő második felében is tart a januárban kitört autóvásárlási láz Oroszországban, a németek ezen a téren is a második helyre szorulnak - állapítja meg a Pricewaterhouse-Coopers nevű gazdasági tanácsadó cég most közétett felmérése.

Eszerint január óta Oroszországban 1 millió 645 ezer magán gépkocsit adtak el, ami 41 százalékos növekedésnek felel meg.

Németországban az év első felében kereken 1 millió 630 ezer új autó talált gazdára - így, ha az elkövetkező hónapokok során is folytatódik a trend, az oroszok ezen a téren is elviszik a pálmát.

A New Yorkban alapított és frankfurti képviselettel is rendelkező Pricewaterhouse-Coopers korábban úgy vélte, hogy a gépkocsiforgalmazás terén az oroszok csak 2010 után körözik le a németeket.

Némi vigaszt jelenthet Németország számára, hogy az eladott gépkocsik értéke még nem haladja meg a német szintet, más szóval az oroszok még nem költenek annyit az autóikra, mint a németek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×