Infostart.hu
eur:
361.83
usd:
317.04
bux:
141600.83
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella

Hiába híres a francia bor, bajban vannak a gazdák

Bortermelők tüntetnek Délnyugat-Franciaországban, a gazdák helyenként már a rendőrökkel is összecsaptak.

Több ezer bortermelő tüntetett Délnyugat-Franciaországban, kormányzati segítséget követelve az ágazat megsegítésére. A Nimes és Carcasson városban, illetve a környékén traktorokkal és mezőgazdasági gépekkel felvonuló demonstrálók szerint az alacsony borárak és a folyamatosan emelkedő terhek miatt veszélybe került a megélhetésük.

A helyzet komolyságát jelzi, hogy a tüntetésre az egyik leghíresebb francia bortermelő vidékről, Gaillacról is érkeztek termelők.

A számos helyen utakat lezáró, petárdákat robbantgató és helyenként a rendőrséggel is összecsapó tüntetők közvetlenül Nicolas Sarkozy államfővel akarnak tárgyalni, mert, mint mondják, annyira eladósodtak, hogy a végrehajtók már házukat és cégeiket kezdik lefoglalni.

Miközben az alacsony borárak miatt a nagykereskedőket kárhoztatták, ugyanakkor azt követelték a magas üzemanyagárak miatt amúgy is erős társadalmi nyomás alatt lévő Fillon-kormánytól, hogy csökkentse adóterheiket.

Kérik azt is, hogy 40 eurócentes, azaz mintegy 100 forintos áron vásárolhassák a gázolajat mezőgazdasági gépeikbe. Jelenleg a benzinkutaknál a gázolaj litere másfél euróba, azaz közel 375 forintba kerül.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Polgár Judit: nem vállalom a köztársasági elnöki tisztséget

Polgár Judit Facebook-oldalán hétfőn este jelentette be, hogy nem vállalja a köztársasági elnöki pozíciót. Magyar Péter miniszterelnök Polgár Judit bejegyzéséhez azt írta, hogy a jövőben is számítanak rá.
inforadio
ARÉNA
2026.07.21. kedd, 18:00
Deák András
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×