Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Clinton nyert Nyugat-Virginiában, és nem adja fel

Az Egyesült Államokban Hillary Clinton nyerte az előválasztást Nyugat-Virginiában: a volt first lady az eddigi adatok szerint 65-28 arányban vezet Barack Obamával szemben. Egyre több szakértő véli úgy, hogy Hillary Clinton elvesztette a versengést, de a szenátor kijelentette: a küzdelem még nem ért véget.

Hillary Clinton könnyedén győzött a keddi előválasztáson Nyugat-Virginiában. A volt first lady 65-28 arányban vezetett a szavazatok 54 százalékos feldolgozottsága mellett riválisával, Barack Obamával szemben. John Edwards is hét százalékos támogatottságot kapott, noha hónapokkal ezelőtt visszalépett a versengéstől.

A két szenátor között még mindig nem dőlt el, melyikük vehet részt a Demokrata Párt jelöltjeként a novemberi amerikai elnökválasztáson.

"A küzdelem még nem ért véget. Eltökéltebb vagyok, mint valaha, hogy folytassam a kampányomat addig, amíg nem nyilvánít véleményt minden szavazó" - jelentette ki győzelmi beszédében Hillary Clinton.

A volt firts lady szerint nem kell azért befejezni a küzdelmet, mert meredek út vezet a hegycsúcsra. "Én vagyok a legerősebb jelölt" - szögezte le, és emlékeztetett arra is, hogy 1916 óta egyetlen olyan demokrata jelölt sem jutott be a Fehér Házba, aki nem nyert Nyugat-Virginiában.

A keddi forduló eredményét értékelve a Los Angeles Times megállapította: a nyári jelöltállító konvencióra mindössze 28 elkötelezett delegáltat nyújtó Nyugat-Virginiában aratott győzelem lelassíthatja, de már valószínűleg nem állíthatja meg Barack Obama magabiztos menetelését a jelöltség felé. A delegátusokat arányosan osztják ki a két aspiráns között, de a verseny állását az sem befolyásolta volna érdemben, ha mind a 28-at Clinton kapja.

Barack Obama - aki szinte nem is kampányolt az államban, csak egy rendezvényen vett részt - kedd este Missouriban azt hangoztatta: a demokraták, a függetlenek és a republikánusok új többségét kell létrehozni, mert nem engedhető meg újabb négy év George Bushból. Ezzel arra utalt, hogy szerinte nem lehet elnök John McCain, a republikánus jelöltség várományosa, akit sok demokrata harmadik Bushként emleget.

Az ABC News hírcsatorna becslése szerint Obamának 1883, Clintonnak 1707 delegátusa van a jelöltállító kongresszusra a jelöltséghez szükséges 2025-ből. A demokrata előválasztásokból mindössze 3 hét, 5 megméretés, 189 kiosztandó delegátus maradt; a következő fordulót jövő kedden tartják Kentuckyban és Oregonban.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×