Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

"McCainnek csak Clintontól van félnivalója"

A legfrissebb felmérések szerint igaza van Hillary Clintonnak, amikor azt állítja: több esélye lenne megverni a novemberi elnökválasztáson a republikánusok elnökjelöltjét, mint pártbeli riválisának, Barack Obamának.

Az AP és az Ipsos közös felmérésének eredménye szerint Hillary Clinton 9 százalékkal több szavazatra számíthat a novemberi elnökválasztáson, mint a republikánus párt jelöltje.

A közvélemény-kutatásból az derült ki, hogy a volt first ladyre a megkérdezetteknek 50, míg John McCainre 41 százaléka szavazna.

Ha azonban Barack Omaba lenne a Demokrata Párt elnökjelöltje, akkor fej-fej mellett végezne a republikánus riválissal. Az illinosi szenátor vezet ugyan 2 százalékkal, ez azonban a hibahatáron belül van.

Clinton kampányának már jó ideje az a központi tézise, hogy a New York-i szenátornak nagyobbak az esélyei a végső győzelemre pártbeli riválisánál, mert nagyobb támogatásra számíthat a fehér munkások körében - márpedig ez kulcsfontosságú lehet több államban is.

A Demokrata Pártnak pedig csak a végső győzelem a fontos - ezért is sürgette hétfőn Howard Dean elnök, hogy a két elnökjelölt-aspiráns közül az egyik a júniusi előválasztások lezárulásakor visszalépjen, így az augusztusi konvencióra már egységessé lehet ismét tenni a pártot.

Az eredmények azt is megmagyarázzák, miért nem akar egyelőre Obama újabb televíziós vitát Clintonnal. Egy hét múlva rendezik az előválasztást Indianában és Észak-Karolinában, és Clinton mindkét államban szeretne egy-egy vitát legfőbb pártbeli riválisával.

Obama azonban inkább arra használná az időt, hogy ismerkedjen a fehér munkásokkal - mint a felmérésből kiderült, nem véletlenül érzi szükségét, hogy maga mögé állítsa őket.

A két aspiráns fej-fej mellett állt az indianai és az országos felmérésekben is. A demokrata szavazók 47-47 százaléka támogatja országos szinten Clintont és Obamát is - derült ki a Gallup felméréséből - ez pedig azt jelenti, hogy a pennsylvaniai győzelem után a volt first lady 5 százalékpontot javított a támogatottságán.

A Newsweek című hetilap felmérése is azt mutatja, hogy bár aszerint Obama hét százalékkal vezet, Clinton folyamatosan jön felfelé, mióta nyert Pennsylvaniában.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×