Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Az első fekete bőrű képviselő az olasz Parlamentben

Az olasz törvényhozás történetében kedden először fordult elő, hogy Jean-Léonard Touadi személyében fekete bőrű parlamenti képviselő is helyet foglalt az ülésteremben.

Az olasz törvényhozás történetében kedden először fordult elő, hogy Jean-Léonard Touadi személyében fekete bőrű parlamenti képviselő is helyet foglalt az ülésteremben.

A ma 49 éves Touadi Kongó-Brazzaville-ben született, húszéves korában települt át Olaszországba, ahol filozófiai, újságírói és politológusi diplomát szerzett, majd középiskolai és egyetemi oktatóként, rádiós és tévés újságíróként dolgozott, 2006-ban pedig a római városházán a biztonsági, ifjúsági ügyekkel, egyetemi kapcsolatokkal foglalkozott.

Az áprilisi parlamenti választásokon a korrupció ellen vívott harcával közismertté vált Antonio di Pietro egykori ügyész Értékek Olaszországa nevű, 4,3 százalékot szerzett pártjának képviselőjeként szerzett mandátumot.

Az AFP-nek nyilatkozva az első olasz fekete bőrű honatya megjegyezte, hogy noha megválasztásának van jelképes értéke, elsősorban az mégis személyes útjának betetőzése. Õ maga senkinek nem kíván a szimbóluma lenni és elutasítja az "etnikai folklórt". Kampányában nem a bevándorlás problémáját helyezte előtérbe, a bevándorlás-ellenes politikát hirdető populista Északi Liga sikerét azzal magyarázta az AFP-nek adott interjújában, hogy a vásárlóerő alakulása és a munkanélküliség okozta aggodalom közepette sokan az újonnan érkezetteket tették felelőssé a válságért.

Igen fontosnak tartja az olasz politikai élet megfiatalítását, a közigazgatás átláthatóvá tételét és a maffia elleni küzdelmet. A parlamentben Touadi a képviselőház külügyi bizottságának munkájában szeretne részt venni, hogy "jobban megmagyarázza Olaszországot a világnak". "Olaszországról téves kép él külföldön, ez a társadalom sokkal szorgosabb, élőbb és kreatívabb, mint azt hiszik" - mondta az új olasz képviselő.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×