Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Felszámolták a bűnbandát, megmenekül a város

Letartóztatták az egyik legveszélyesebb lengyel bűnbanda húsz tagját a főnökökkel együtt Varsóban - jelentette be a rendőrség.

"A Mokotów-bandát teljes egészében felszámoltuk, ezzel Varsót és környékét megszabadítottuk az összes jelentős szervezett alvilági csoporttól" - közölte Mariusz Sokolowski rendőrségi szóvivő.

"Határozottan kellett fellépni, mert a bűnbanda a tagjai ellen vizsgálatot folytató ügyészek és rendőrök elrablására készült" - mondta a közszolgálati televízióban Zbigniew Urbanski a varsói rendőr-főkapitányság sajtóirodája részéről.

A nemzetközi kábítószer- és fegyverkereskedelemre, teherautók fosztogatására és pénzmosásra szakosodott bűnözőcsoport tagjainak letartóztatásában 300 rendőr vett részt, köztük terrorelhárító-egységekhez tartozók is. A nagyszabású, összehangolt akcióban 25 házba és lakásba hatoltak be a rendőrök Varsó és elővárosai különböző pontjain.

A lengyel főváros egyik kerületéről elnevezett bűnbanda tagjai elleni első letartóztatási hullám 2005-ben volt.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban. Az első rész a műholdas navigációs rendszerekről szólt, a második egy ennél sokkal ismertebb infrastruktúrát, az internethálózatot mutatta be, most pedig talán a legkevésbé láthatatlan rendszerrel, a villamosenergia-hálózattal foglalkozunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×