Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Alelnök lesz Condoleezza Rice?

Az amerikai külügyminiszter kedden nem cáfolta határozottan azt a híresztelést, hogy fontolgatja a republikánus alelnökjelöltséget.

Condoleezza Rice nem erősítette meg, hogy van ilyen szándéka, de nem is zárta ki. Úgy válaszolt egy újságíró erre vonatkozó kérdésére, hogy John McCain szenátor, a republikánus elnökjelöltség várományosa "rendkívüli amerikai, kiemelkedő vezető és kétségkívül nagy hazafi".

Egyes elemzők szerint a külügyminiszter lebegteti szándékát, mások szerint nem akar alelnök lenni, hiszen közölte, hogy a Bush-kormány mandátumának végén, 2009 januárjában visszautazik Kaliforniába, ahol a Stanford Egyetemen korábban rektor volt.

A Condoleezza Rice alelnökjelöltségéről szóló híresztelés márciusban kapott szárnyra, miután a külügyminiszter asszony váratlanul megjelent egy konzervatív adóellenes lobbicsoport rendezvényén. Felmerült, hogy az afro-amerikai diplomata a kulisszák mögött az alelnökjelöltséghez vezető utat egyengeti.

A külügyminiszter, aki korábban már többször kijelentette, hogy nem politizál, kedden úgy fogalmazott: "nagy várakozással tekintek a kampány és az elé, hogy választóként szavazzak".

Tavaly egy időben arról is szó esett washingtoni körökben, hogy Rice harcba szállhatna a Republikánus Párt elnökjelöltségéért, a közvélemény-kutató intézetek személyéről is rendszeresen megszondáztatták a lakosságot. Az amerikai diplomácia vezetője azonban cáfolta, hogy ezt tervezné.

Az alelnökjelöltséggel kapcsolatban kedden arra is utalt, hogy külügyminiszterként rendkívül elfoglalt, ideje sem volna egy választási kampányra.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×