Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Államfőt választanak Montenegróban

Államfőt választanak vasárnap Montenegróban. Ez az első elnökválasztás az egykori jugoszláv tagköztársaság 2006 júniusi függetlenné válása óta.

A voksolásra jogosult 490 ezer szavazó 4 jelölt közül választhat. A nagy esélyes a jelenlegi államfő, Filip Vujanovic, aki az előzetes felmérések szerint már az első fordulóban győzhet.

Az új elnöknek, akit öt éves idotartamra választanak meg, folytatnia kell az uniós csatlakozáshoz szükséges reformokat, miután az ország 2012-ben szeretne az Európai Unió tagja lenni.

Montenegró Jugoszlávia felbomlása után úgy határozott, hogy az 1992. április 27-én megalakult "harmadik" Jugoszlávia része marad. 2003-ban Szerbia és Montenegró Államközösségévé alakult át, majd 3 évvel később kikiáltotta függetlenségét.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×