Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A kínaiaknak elegük lett a kioktatásból

Egyre erősebb a külföldi hírközlést ostorozó kínai nacionalista fellángolás, különösen az internetezők körében. Elemzők szerint ez azt mutatja, hogy az országban egyre többen utasítják el a nyugati bírálatokat.

A tibeti zavargásokat követően elszabadultak az indulatok a hivatalos médiában és az internetezők körében is. Felháborodásuk célpontjai eredetileg az egyes nyugati tévék és portálok által elkövetett tényleges hibák voltak, különösen az, amikor olyan felvételeket használtak fel illusztrációként, amelyek valójában Nepálban készültek.

A bírálatok azonban hamarosan kiterjedtek valamennyi nyugati médiára, azzal vádolták őket, hogy évek óta eltorzítva mutatják be a kínai valóságot.

Eric Sautedé Makaóban dolgozó politológus és internetszakértő a francia hírügynökségnek nyilatkozva kifejtette: "Ez a népi büszkeség nacionalista megnyilvánulása. Miközben Kína az olimpiai játékok megrendezésére készül, és szüntelenül megújulását ünnepli, az ország egy része már nem viseli el a nyugati bírálatokat és úgy érzi, hogy igazságtalanul bántották meg.

Michel Bonin francia szociológus szerint a régi nóta, amely szerint Kína nyugati összeesküvés áldozata, bizonyos mértékben sikeres, legalábbis a diákok és a fiatal városlakók körében, akik körében sokkal elterjedtebb a túlzott, vagy éppen agresszív nacionalizmus.

"Figyelembe kell venni, hogy ezek a fiatalok olyan időben nőttek fel, amikor a Kommunista Párt elhatározta: legitimitását és propagandáját főleg a nacionalizmusra alapozza, miután szocialista céljai már egyáltalán nem hihetőek. Ezen túlmenően pedig az elkényeztetett, magabiztos egykéknek ahhoz a nemzedékéhez tartoznak, amely a gazdasági növekedés fő nyertese volt" - teszi hozzá a szakember.

Jean-Pierre Cabestan, a hongkongi baptista egyetem Kína-szakértője szerint sokan nem értik meg, hogy minél befolyásosabb az ország, annál inkább bírálatok tárgya lesz.

Rebecca MacKinnon, a CNN volt újságírója, aki most a hongkongi egyetemen tanít, egy másik sajátosságra is rámutatott: "Sok kínai internetező, aki ledorongolja a CNN-t vagy más nyugati médiumokat, nem érti, hogy Nyugaton a médiát nem tekintik az igazság letéteményesének."

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×