eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta

Kivégzik Vegyi Alit

Az iraki elnöki tanács pénteken jóváhagyta Ali Haszán Madzsid, közismert nevén "Vegyi Ali" kivégzését az iraki kurdok ellen az 1980-as években végrehajtott népirtás kitervelése miatt.

Az iraki állami televízió értesülése szerint az elnöki tanács jóváhagyta Ali Haszán Madzsid kivégzését.

A Vegyi Ali néven is ismert volt iraki vezetőt az országban élő kurdok ellen az 1980-as években elkövetett népirtás kitervelése miatt ítélték halálra.

A döntéssel elhárult az utolsó jogi akadály a néhai Szaddám Huszein elnök unokaöccsének kivégzése elől.

Haszán Madzsidot eredetileg már tavaly fel kellett volna akasztani, de az ítélet végrehajtását elhalasztották, miután az iraki államfőből és a két alelnökből álló testület nem volt hajlandó jóváhagyni azt.

Címlapról ajánljuk

Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, nagy bajokat okozhat ez a betegség

Néhány évtizeden belül a társadalom egyharmada 65 éven felüli lesz, így a családok mellett a szociális és egészségügyi ellátórendszernek is fel kell készülnie arra, hogy nagyobb feladatot jelent majd a demens betegek gondozása – mondta az InfoRádióban Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×