Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Meghalt a piszkos háború egyik fontos tanúja: megölték?

Argentínában holtan találták a kulcstanúját annak a pernek, amely a "piszkos háború" évei alatt a politikai foglyoktól elvett, majd örökbeadott gyerekek sorsával függ össze.

Paul Navone korábbi katonatiszt holttestére Cordoba egyik központi parkjában találtak rá. A tetemen egyetlen lőtt seb volt, a halott közelében egy pisztoly feküdt.

A rendőrség egyelőre nyomoz az ügyben, így még nem tudni biztosan, hogy öngyilkosság történt-e.

Emberi jogi aktivisták elképzelhetőnek tartják, hogy a férfit meggyilkolták, megelőzve az 1976 és 1983 között, a katonai diktatúra idején történtek leleplezésében. Navone egy politikai elítélt, Raquel Negro ikreiről adott volna tájékoztatást.

A becslések szerint a junta hatalma alatt nagyjából kétszáz kisbabát vettek el szüleiktől, majd adtak oda a katonai kormányzatnak dolgozó vagy azzal szimpatizáló gyermektelen pároknak.

A gyerekek szülei eltűntek, valószínűleg ők is osztoztak annak a harmincezer embernek a sorsában, akit meggyilkoltak a "piszkos háború" évei alatt.

Az örökbe adott gyermekek közül 88-at már azonosítottak. Az ő nyomukra egy olyan szervezet jutott, amelyet az érintett nagyszülők alapítottak.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×