Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Kíméletlen harc indul a dohányosok ellen

Rövidesen Szlovákiában is kíméletlen harcot indítanak a dohányzás ellen, melynek keretében például betiltanák a füstölést a vendéglátóhelyeken. A lényeges szigorítások azonban csak 2009-ben lépnének érvénybe.

Szlovákiában is nagy visszhangot keltett az Európa Parlament tavaly októberi, dohányzásellenes felhívása, mely szorgalmazta, hogy ne csak a munkahelyeken és a közterületeken, hanem a vendéglőkben, a bárokban és a társasági helyeken is tiltsák be a dohányzást.

Egészségügyi szakemberek úgy vélik, Szlovákia a többi EU-országhoz képest kissé lemaradt a dohányzás elleni küzdelemben, az ország törvényei ugyanis nem védik eléggé a nem dohányzókat, az anyákat, a terhes nőket, a fiatalokat, a gyerekeket.

A tervek szerint a szlovák kormány is betiltaná a dohányzást a vendéglátóhelyeken. A vendéglátóiparban dolgozók tiltakoznak a jogszabály ellen, szerintük egy ilyen törvény diszkriminálná a dohányzókat. Az orvosok szerint viszont a nem cigarettázókat diszkriminálja, ha akaratuk ellenére füstöt kell belélegezniük egy étteremben.

A jelenleg hatályos jogszabály szerint is el kell különíteni az éttermekben a dohányzó és a nemdohányzó részt, viszont nincs megtiltva, hogy ezek egy helyiségben legyenek. A nem cigarettázók tehát nincsenek kellőképpen védve a kellemetlen füsttől.

A készülő törvénytervezet szerint az 50 négyzetméternél nagyobb vendéglátó-ipari egységekben külön helyiséget kell kialakítani a dohányzóknak - kivéve ott, ahol teljesen megtiltják a dohányzást.

A nemdohányzó helyiség nagyságának az egész étterem alapterületének felének kell lennie. Ugyanakkor be akarják tiltani a cigarettaautomatákat is, hogy fiatalkorúak ne jussanak dohányáruhoz. A közterületeken tavaly óta részleges dohányzási tilalom van érvényben, azonban bírálói szerint a szankciók nem elégségesek.

Ha egy természetes személy megsérti a dohányzási tilalmat - például a buszmegállóban -, a kiszabható helyszíni bírság 1000 korona, azaz valamivel kevesebb, mint 8 ezer forint.

Ha nem akarja kifizetni, szabálysértési eljárás indulhat ellene, mely keretében a büntetés már elérheti a 10 ezer koronát is. A 2009. január elsején életbelépő törvénymódosítás szerint a tilalom betartását a jövőben az állami rendőrség is ellenőrizheti, eddig ez csupán a városi rendőrség hatáskörébe tartozott.

A statisztikai adatok szerint a 18 éven felüli szlovákiai lakosság 36 százaléka dohányzik, bíztató viszont - vélik a szakemberek -, hogy számuk 2000-től, bár kismértékben, de folyamatosan csökken.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×