Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Bedöntheti a német kormányt a hamburgi választás

Választásokat tartanak Hamburgban, ahol az elmúlt négy évben a kereszténydemokraták kormányoztak, de most valószínűleg nem szerzik meg az abszolút többséget. A választás eredménye jelentősen befolyásolhatja az országos politikát is.

Idén ez a harmadik tartományi választás Németországban. Alsó-Szászországban kormányképes politikai erővonalak alakultak ki, és az eddigi kereszténypárti tartományi miniszterelnök, Christian Wulff a szabaddemokratákkal a jövő héten megalakítja kormányát.

Hessenben viszont a második helyen végzett szociáldemokraták a napokban váratlanul bejelentették, hogy a Baloldali Párttal fontolgatják a koalíciót, ami országos megütközést keltett, és kihatott a hamburgi választási kampányra is.

A konzervatív erők szószegéssel vádolták a szociáldemokratákat, akik nemrég még égre-földre esküdöztek, hogy semmi szín alatt sem akarnak együttműködni azzal a Baloldali Párttal, amelynek gerincét az egykori keletnémet állampártból főnix-madárként újraéledt politikai szervezet alkotja.

A szociáldemokraták hesseni kísérletét az abszolút többség megszerzéséért küzdő hamburgi kereszténypárti vezetők arra használták fel, hogy elrettentsék a még ingadozó szavazópolgárokat a szociáldemokraták támogatásától.

A kampány során Ole von Beust kormányzó polgármester nem titkolta, hogy ha csak koalíció élén tudná megőrizni a tartomány vezetését, szíve szerint a liberálisokkal működne együtt. Utóbbiaknak azonban négy évvel ezelőtt nem sikerült bejutniuk a 121 tagú képviselőházba, és ezúttal is kétséges, hogy elérik-e a bejutáshoz szükséges 5 százalékot.

Erre némileg jobb esélyük van a zöldeknek, akikre legutóbb a szavazók több mint 12 százaléka adta le voksát, így nincs kizárva, hogy keresztény-zöldpárti koalíció alakul, ami tovább gyengítené Angela Merkel kancellár amúgy is egyre ingatagabb alapokon álló országos nagykoalícióját.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×