Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Válságterv helyett egyszerűen lőnek

Az amerikai védelmi minisztérium azt tervezi, hogy lelövi a nemsokára magától a Földre zuhanó kémműholdat, amely toxikus fűtőanyagot is tartalmaz. Korábban arról volt szó, hogy válságterveket dolgoznak ki, ha az atmoszférába belépő tárgy egy része nem égne el és darabjai az amerikai kontinensre hullanának.

Ha nem is az Armaggedon című filmben látott veszély fenyeget, de az amerikai katonai vezetés úgy véli, jobb lesz, ha nem hagyja magától a Földbe csapódni pályájáról letért kémműholdját.

A US193 nevű, busz méretű kommunikációs eszköz egyes darabjai ugyanis a szárazföldre zuhanhatnak - vélik a Pentagonban. Ennek elkerülésére - és valószínűleg a rakétatechnológia demonstrálására - azt tervezik, hogy a jövő héten egy hadihajóról kilőtt rakétával megsemmisítik a műholdat.

Nemzetközi aggodalmak a műhold-megsemmisítő programok miatt

Amerikai illetékesek néhány országot már tájékoztattak a tervről és azt próbálják hangsúlyozni, hogy nem egy műhold-elhárító fegyverzeti program próbájáról van szó.

Oroszország és Kína épp a napokban fejezte ki aggodalmát, hogy fegyerek kerülhetnek a világűrbe. Szergej Lavrov külügyminiszter azt mondta: ezt egy nemzetközi szerződéssel kellene tiltani, ám az Egyesült Államok ezt elutasította, azzal, hogy nem lehetne biztosítani a tilalom betartását.

Kína egy évvel ezelőtt már kipróbált egy műhold megsemmisítő rakétát, és az Egyesült Államok is folytat hasonló kutatásokat, rakéták mellett a lézerfegyverek alkalmazásáról is.

Egy hetük van, hogy lelőjék, utána már nem lehet eltalálni

A Föld felé tartó és irányíthatatlan amerikai műhold tartályaiban hidrazin nevű üzemanyag taláható , amely életveszélyes lehet - ismerték el a Pentagonban. Bush elnök ezek után beleegyezett abba, hogy megsemmisítsék a szatellitet.

A műhold 240 kilométer magasan lesz, amikor megpróbálják majd lelőni - az akcióra hét-nyolc nap áll rendelkezésre - közölte James Cartwright tábornok, az amerikai vezérkari főnök helyettese. Arra, hogy eltalálják a célt, 80 százalék az esély - tette hozzá.

Két és fél tonna sodródik a Föld felé

Egyes szakértők szkeptikusan nyilatkoztak a tervről és azt mondták: a Pentagon eltúlozza a toxikus üzemanyag veszélyét és ki akarja használni a lehetőséget, hogy kísérletet folytathat.

Beavatkozás nélkül a műhold március elején lépne be az atmoszférába és a 2 és fél tonnás eszköz fele égne csak el, a fennmaradó rész darabokra törne és szétszóródna a tenger és szárazföld felett. Ha azonban sikerül lelőni, akkor a törmelék nagy része elégne a légkörben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×