eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 4. péntek Ferenc

Obama padlóra küldte Clintont

Biztosan nyert riválisával, Hillary Clintonnal szemben Barack Obama az amerikai elnökjelöltségért folyó demokrata küzdelemben mindhárom államban - Washingtonban, Nebraskában és Louisianában -, ahol szombaton előválasztási fordulót rendeztek.

Az északnyugati Washingtonban a szavazatok 96 százalékos feldolgozottsága mellett Obama eredménye 68, míg Clintoné 31 százalék volt.

A középnyugati Nebraskában 99 százalékos feldolgozottságnál Obama 68-32 arányban vezetett Clintonnal szemben. A jelentős fekete népességű déli Louisianában pedig a demokrata választók 57 százaléka szavazott Obamára, míg Clinton 31 százalékot kapott.

Obama még a Karib-tengeri Virgin-szigeteken is győzött. A mindössze 9 delegáltat adó térségben szintén szombaton tartottak jelölőgyűléseket; a voksok kétharmadát kapta Obama.

Az illinois-i szenátor számára fontos győzelmek ezek, hiszen a demokrata jelöltség kérdése még a február 5-ei szuperkedden sem dőlt el. Aznap 22 államban rendeztek demokrata előválasztási fordulót, amely a két jelöltaspiráns közötti döntetlennel zárult.

Az eddigi előválasztási fordulók után oly szoros a verseny, hogy arról sincs egyetértés, melyiküknek van több jelöltje. Az el nem kötelezett szuperküldötteket nem számolva szombatig például a CBS és az NBC hírtéve szerint Obama vezetett, míg az AP hírügynökség és a CNN hírtévé a New York-i szenátorasszony előnyéről írt.

A becslést nehezítik az el nem kötelezett szuperdelegátusok, akiknek a felmérések szerint nagyobb hányada támogatja Clintont. Sok elemző szerint kettejük versenyében csak a nyári jelöltállító konvenció fogja kimondani a végső szót, és a mérleg nyelvének szerepét a szuperküldöttek fogják játszani.

A szombati előválasztások után a CNN számítása szerint a szuperdelegátusokkal együtt Clinton 1.099, Obama 1.039 küldöttet tudhat maga mögött. Az augusztusi pártkongresszuson 2.025 delegált kell a jelöltség megszerzéséhez.

Obama szombat esti győzelmi beszédét már a virginiai Richmondban mondta el, ahol kedden rendeznek előválasztást.

"Az Önök szavazataival Virginiában is nyerni fogunk, megnyerjük a novemberi általános választást és átformáljuk az országot" - hangoztatta a szinte őrjöngő tömeg előtt. Már Virginiába érkezett Clinton is, aki egy demokrata vacsorán vett részt, beszédében azonban nem ejtett szót a szombati előválasztási fordulókról.

A Nebraska alatti Kansas államban a republikánus jelölőgyűléseken Mike Huckabee szinte megalázó vereséget mért John McCainre: a végeredmény szerint előbbi a szavazatok 60, utóbbi 24 százalékát kapta. Kettejük versenye szoros eredményt hozott a Republikánus Párt washingtoni jelölőgyűlésein és louisianai előválasztásán.

Huckabee Louisianában 97 százalékos feldolgozottságnál 44-42 arányban, Washingtonban a szavazatok 78 százalékának ismeretében 26-24 arányban vezetett McCainnel szemben.

A baptista lelkészből politikussá vált Huckabee, volt arkansas-i kormányzó annak ellenére folytatja a versenyt, hogy McCain arizonai szenátor a szuperkedden aratott győzelmeivel lényegében bebiztosította jelöltségét. Huckabee szombaton kijelentette, hogy hisz a csodákban, és a verseny még korántsem fejeződött be.

Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 4. 21:32
×
×
×
×