Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Botrány a cseh parlamentben, nincs új elnök

A harmadik fordulóban sem sikerült megválasztani Csehországban az új elnököt. Az alsó-, és felsőházi képviselők közös voksolásán egyik induló sem szerezte meg a szükséges számú szavazatot.

Václav Klaus jelenlegi államfőre 139 képviselő voksolt, megválasztásához 140 szavazatra lett volna szükség, míg Jan Svejnart 113-an támogatták. Az ülésről 3 politikus hiányzott. A kommunista párt képviselői és szenátorai egyik jelöltet sem támogatták.

A cseh jogszabályok szerint most a teljes elnökválasztási eljárást meg kell ismételni.

Délelőtt rövid időre félbeszakadt az államfő megválasztására összehívott parlamenti ülés, mert a kormányzó Polgári Demokratikus Párt és az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt a határozathozatal akadályozásával vádolta meg a másik felet.

Az üléséről három politikust egészségügyi problémák miatt kórházba vittek, ők hiányoztak a harmadik fordulós szavazásról.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×