Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A dohányzás egymilliárd áldozata

A dohányzás elleni erélytelen fellépés veszélyeire figyelmeztet az Egészségügyi Világszervezet, amely szerint megfelelő intézkedések hiányában ebben az évszázadban egymilliárd ember halhat meg a füstölés miatt.

Az Egészségügyi Világszervezet 193 országra kiterjedő felmérése kimutatta, hogy 74 államban a kórházakban és az iskolákban is rá lehet gyújtani, az emberiség kétharmada pedig olyan helyen él, ahol nem tiltják a munkahelyi dohányzást.

A vizsgált országok közül 107-ben nem vezetnek statisztikát a dohányzási szokásokról, és mindössze 20 államban vezettek be teljes tilalmat a dohánytermékek reklámozására, valamint a dohánygyárak szponzorációs tevékenységére.

A kormányok világszerte évi 200 milliárd dollár bevételhez jutnak a dohánytermékekre kivetett adóból, de ennek csak a 0,2 százalékát fordítják a dohányzás visszaszorítására. A nikotinfüggők mindössze 9 országban vehetnek igénybe teljes körű leszoktató kezelést, amelyet legalább részben az állam finanszíroz.

Az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója kijelentette: ha a tendencia folytatódik, akkor a század végéig egymilliárd ember halhat meg a dohányzás miatt. Margaret Chan hozzátette: jelenleg évente 5,4 millió embert halálát okozzák a dohányzás következtében kialakuló betegségek, és ha a kormányok nem lépnek azonnal, akkor ez a szám 2030-ban 8 millió lesz.

A főigazgató kitért arra is, hogy a dohányzás a szegény országokban terjed a leggyorsabban, ami a korai elhalálozások számának soha nem látott emelkedéséhez vezethet azokban a térségekben, ahol gyenge az egészségügyi rendszer.

A jelentés hat sürgős kormányzati teendőt sorol fel: emelni kell a dohánytermékek árát és adóját, meg kell tiltani reklámozásukat és a gyárak szponzori tevékenységét, mindenkit figyelmeztetni kell a dohányzás következményeire, a nemdohányzókat meg kell védeni a passzív dohányzástól, a leszokni vágyóknak minden segítséget meg kell adni, valamint átfogó felmérésekre van szükség a fogyasztási szokásokról.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×