Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Fogszuvasodás ellen: fluoridos víz folyhat minden csapból

Újabb otthonokban folyhat fluoriddal dúsított víz a csapokból - ezt tervezi bejelenteni a brit kormány. A szakértők szerint ezzel a módszerrel ugyanis hatékonyan és viszonylag egyszerűen lehet megvédeni a gyerekek fogainak egészségét.

A Brit Fogászati Szövetség szerint megdönthetetlen bizonyítékok vannak arra, hogy segít megelőzni a fogszuvasodást, ha az ivóvizet fluoriddal dúsítják - főleg a szegényebb családokban élő gyerekek körében.

Birminghamben már negyven éve fluoridos víz folyik a csapokból: itt a fogszuvasodás mértéke 50 százalékkal alacsonyabb, mint Machesterben, ahol nem dúsítják a vizet.

A brit egészségügyi miniszter elmondta: azt szeretné, hogy az egészségügy inkább megelőzze, mint csupán ellássa a betegséget, ennek pedig viszonylag egyszerű, mégis hatásos módja, ha a vízbe fluoridot kevernek.

Nagy-Britanniában meglehetősen rossz a helyzet, ami a szájhigiéniát illeti: nem ritka, hogy már az ötéveseknek is ki kell húzni a fogukat szuvasodás miatt.

Jogosulatlan beavatkozás

A szigetországban most is vannak olyan vízszolgáltatók, amelyek élnek a törvény adta lehetőségükkel, és fluoridot tesznek az ivóvízbe, de ezek az összes háztartásoknak mindössze 10 százalékát látják el.

Sokan azért nem használják ki a lehetőséget, mert tartanak a fluoridos dúsítás ellen tiltakozóktól; sokak szerint ugyanis személyhez fűződő jogot sért ez az eljárás, amely betegségeket is okozhat.

A Nemzeti Tiszta Víz Szövetség szerint kutatások bizonyítják, hogy a fluoridos víz üvegcsontúságot okozhat az időseknél, és csontrákot a fiatal fiúknál. Úgy vélik, a gyakorlat miatt fluormérgezés is kialakulhat.

A civilek úgy vélik, a gyakorlattal sérül a fogyasztók joga, amely szerint bármilyen egészségügyi beavatkozás visszautasítható.

Tavaly májusban a brit élelmiszeripari szabványhivatal arról döntött, hogy a liszthez folsavat kell keverni, ezzel ugyanis csökkenthető a születési rendellenességek kialakulásának esélye.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×