Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Dráma és bizonytalanság Csádban

Csádban a hadsereg szerint két napos harc után visszaverték a lázadókat a fővárosból. New Yorkban a kialakult helyzetről tárgyalt az ENSZ Biztonsági Tanácsa, de az ügyben egyelőre nem történt előrelépés.

A felkelők szombaton már körülzárták az elnöki palotát, de vasárnap este azt közölték: visszavonultak, hogy az újabb támadás előtt időt adjanak a civileknek a távozásra. A fegyveresek az afrikai ország keleti részén már megindították offenzívájukat a kormányerők ellen.

New Yorkban a csádi helyzetről tárgyalt az ENSZ Biztonsági Tanácsa, de az ügyben egyelőre nem történt előrelépés. Ban Ki Mun, a világszervezet főtitkára a harcok beszüntetésére és a párbeszéd megkezdésére szólította fel a szemben álló feleket.

Korábban a francia védelmi miniszter megerősítette, hogy a korábbi összecsapásokban meghalt a csádi hadsereg vezérkari főnöke. Hervé Morin szólt arról is, hogy a harcok miatt szerdáig felfüggesztik az Európai Unió 3700 fős békefenntartó erejének telepítését.

A bizonytalan helyzet miatt a nyugati országok folyamatosan menekítik ki állampolgáraikat Csádból és az ENSZ is visszahívta munkatársait.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×