Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

"Elkapták, és rozsdás bozótvágó késsel kiherélték őket"

Két rettenetes órán keresztül reszketett bezárt boltjában egy asszony Kenya fővárosában, ahonnan végignézte, ahogy az utcákon garázdálkodó bandák elkapnak, és rozsdás bozótvágó késekkel kiherélnek öt férfit.

"Elkapták őket, lerángatták a nadrágjukat, és levágták a nemi szervüket. Hiába üvöltöttek és könyörögtek, nem volt irgalom" - számolt be a 35 éves asszony, aki bosszútól félve csak K-ként engedte megnevezni magát.

Elmondása szerint két férfi péniszét a banditák tűzre vetették, de valószínűleg egyikük sem élte túl a támadást. Látta ugyanis, ahogy a testeket egy bódé mögé lökték. Kórházi és halottasházi források is megerősítették, hogy többeket is kezeltek, illetve láttak irtózatos sebekkel.

Kenyában a decemberi elnökválasztás után tört ki az erőszak, amelyet az ellenzék szerint elcsalt a hatalmon lévő államfő. A zűrzavart egy hírhedt banda arra használta ki Nairobiban, hogy férfiakat heréljen ki és nők nemi szervét csonkítsa meg.

Törzsi bosszú

Bár ez a fajta erőszak nem volt általánosan elterjedt a kenyai fővárosban, jól mutatja, milyen brutális hatást váltott ki a választási csalás a helybéliekből, s milyen mértékben fordította egymás ellen az etnikai csoportokat.

A nemi csonkítás áldozatainak legtöbbje a luo törzshöz tartozik - ennek az etnikai csoportnak a tagja Raila Odinga ellenzéki elnökjelölt. A banda tagjai viszont szinte valamennyien a kikuju törzs tagjai, akárcsak Mwai Kibaki államfő. Hosszú ideje ez a törzs irányítja a kelet-afrikai ország politikai és gazdasági életét.

Elvégzik a piszkos munkát

A banda, amelynek a neve - Mungiki - tömeget jelent kikuju nyelven, eredetileg azt a célt tűzte maga elé, hogy ápolja a törzsi hagyományokat, amelyek közé beletartozik a nők körülmetélése is. Az utóbbi években azonban inkább a kínzásokról és gyilkosságokról vált hírhedtté, és a tagjait állítólag rendszeresen bérelik fel ellenfeleik megfélemlítésére politikusok.

A csoportot 2002-ben törvényen kívül helyezték, mert a tagjai egy bandaháborúban 21 embert lefejeztek, de azóta is zavartalanul működik.

Az egyik tagtoborzójuk be is vallotta, hogy a körülmetélést és a férfiak kiherélését bosszúnak szánják a luók ellen azokért a támadásokért, amelyeket a törzs tagjai követtek el ellenük december 27-ke óta. A nők körülmetélése áltanosan elterjedt a kenyai törzsek között, a luóknál azonban nem szokás.

A választás utáni erőszakcselekményekben legalább 600 ember vesztette életét Kenyában.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagáltak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagáltak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×