Pervez Musarraf szerint ezzel eloszlathatnák azokat a találgatásokat, amelyek szerint az ellenzéki vezető elleni merényletben érintett lehet az iszlámábádi kormány.
A pakisztáni államfő a Newsweek című amerikai hetilap internetes oldalán közölt interjúban hangsúlyozta: egyszer s mindenkorra tisztázni kell, hogy a Pakisztáni Néppárt vezetőjének életét pisztolylövedék oltotta-e ki, a holttestet azonban csak a család jóváhagyásával szabad exhumálni.
Benazir Bhutto halálának körülményei máig sem tisztázottak. A kihantolást és igazságügyi orvosszakértői vizsgálatot a meggyilkolt politikus családja elutasítja és az ENSZ által felügyelt vizsgálatot követel, amibe viszont a pakisztáni elnök nem egyezik bele.
Súlyos bírság fenyeget – minden háztulajdonos érintett