Infostart.hu
eur:
363.18
usd:
325.83
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Egységkormány alakulhat Kenyában

Kész nemzeti egységkormányt alakítani a kenyai államfő, hogy megoldja az ellenzék által vitatott választások után kialakult helyzetet. Mwai Kibaki ezt az afrikai ügyekért felelős amerikai külügyiminiszter-helyettessel közölte.

Az elnöki sajtószolgálat vezetője szerint az amerikai politikus rövidesen találkozik Raila Odingával, az ellenzék vezetőjével is.

Kenyában december utolsó napjaiban zavargások törtek ki, mert az ellenzék szerint Mwai Kibaki csalással nyerte meg a választásokat. Az összecsapásokban legkevesebb 360 ember veszítette életét.

A zavargások miatt a magyar külügyminisztérium továbbra sem javasolja az utazást az afrikai országba.

A kenyai magyar konzul közben azt közölte: továbbra is biztonságban vannak az országban tartózkodó magyarok. A diplomata azután közölte ezt, hogy ellátogatott Mombasa környékére, ahol a magyar turisták üdülnek.

Kocsis András arról is beszámolt, hogy a tervek szerint az ott tartózkodó magyarok a jövő hét elején két csoportban, hétfőn 186-an, míg szerdán 22-en indulnak haza.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×