Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Megdöbbentő eredményt hozott a Nobel-díjas génállományának vizsgálata

Elképesztő eredményt hozott az a vizsgálat, amelynek során analizálták James Watson génjeit. A Nobel-díjas tudós korábban kijelentette: az afrikaiak kevésbé intelligensek, mint a fehér emberek. Most kiderült: génállományának 16 százaléka valószínűleg afrikai ősöktől származik.

A legtöbb ember, akinek ősei európaiak voltak, génállományában mindössze alig 1 százaléknyi olyan örökítőegységet hordoz, amely afrikai ősöktől származik.

James Watson génállományában ez az arány 16 százalék, a vizsgálat ráadásul azt is kimutatta, hogy a tudós génjeinek 9 százaléka valószínűleg ázsiai ősöktől való.

A genetikai vizsgálatot a deCODE Genetics nevű cég végezte el, amelynek munkatársa, Kari Stefansson úgy fogalmazott: "Olyasvalakinél várjuk, hogy ilyen arányt találunk, akinek volt egy afrikai dédszülője. Nagyon meglepődtünk, hogy Jim tesztje ilyen eredményt hozott."

Durva kijelentések

A tudós, aki 1962-ben megosztott orvosi Nobel-díjat kapott a DNS szerkezetének felfedezéséért, októberben nagy hatású kijelentést tett; egy interjúban közölte: "borúlátó Afrika jövőjével kapcsolatban. Azért, mert a nyugat szociális politikája arra épül, hogy ugyanolyan intelligensek, mint mi, pedig a kísérleti eredmények azt mondják, hogy nem igazán".

Ezt még azzal toldotta meg, hogy jó lenne, "ha mindenki egyenlő lenne, de azok, akiknek színes bőrű munkatársai vannak, tudják, hogy ez nem igaz".

Senkinek sem tetszett

James Watson néhány nappal az interjú megjelente után egy londoni rendezvényen tartott volna előadást, a londoni Tudományos Múzeum azonban törölte azt a programból, a brit főváros polgármestere, Ken Livingstone pedig úgy fogalmazott, amit a tudós mondott, az "rasszista propaganda".

Kijelentései miatt a tudóst a Cold Spring Harbor Laboratórium előbb felfüggesztette állásából, amelyet később ott is hagyott.

Mondataitól elhatárolódott sok, a molekuláris biológiával foglalkozó kutató is. Közölték: azokból a kutatásokból, amelyeket eddig végeztek a DNS kapcsán, nem lehet azokat a következtetéseket levonni, amelyeket James Watson megfogalmazott.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×